Az énekesnő június végén Montrealban nyitotta Moster Ball nevű turnéját, szeptemberben még az USA-ban koncertezik, majd jön Európa, és ezután ismét Amerika. Bár a turné az Államok szinte minden nagyvárosát érintette - New York, Boston, Los Angeles, Toronto, Dallas, Houston, San Jose, Vancouver, Edmonton és Philadelphia is megvolt - mégis, még mindig olyan hisztérikus az érdeklődés, hogy a szervezők kénytelenek voltak egy ráadást hozzácsapni 2011 tavaszára: eddig tíz pluszkoncertről van szó, kezdve Atlantic Cityben.

Mindezzel együtt a bevétel a becslések szerint jócskán meghaladja majd a 200 millió dollárt (ez több mint 43 milliárd forint) - írja a Billboard. A turnészervező cég, a Live Nation elnöke, Arthur Fogel szerint Gaga “művészként, ezzel a tehetséggel és látványvilággal sokakat vonz, és a jegyeladások világszerte azt bizonyítják, hogy roppant kíváncsiak is rá az emberek”.

A 200 milliós turnébevétel igazán nem rossz ahhoz képest, hogy az énekesnő alig több mint két éve mondható ismertnek, de azért van még mit megcéloznia: Madonna 2009-ben több mint 400 millió dollárt hozott össze a Sticky & Sweet turnéval (ez kicsit több mint 86 milliárd Ft), amivel az egy koncert-körúttal a legtöbbet kereső szólóénekes lett.