Bár hivatalosan még nem is jelölt, a haiti elnökválasztáson indulni kívánó énekes-producer már most komoly ellenkezéssel kell szembesüljön: fenyegető leveleket kapott, melyek szerint megölik, ha valóban jelölteti magát. A haiti születésű Jean két hete jelentette be ezirányú terveit, jelenleg pedig ismeretlen helyen tartózkodik, csak e-mailekben számolt be a hírről az AP hírügynökségnek.

A bejelentést nem fogadta egyöntetű lelkesedés: a Haitiben az év eleji földrengések óta jótékonysági aktivistáskodó Sean Penn filmszínész is erősen megkérdőjelezte a zenész alkalmasságát.

Jean a bejelentésekor úgy fogalmazott, azért akar hazája elnöke lenni, hogy véget vessen “a korrupciónak, ami az elmúlt 200 évben itt megy”. Jean alapítványa, a Yele Haiti évek óta működik a térségben, de a közelmúltban komoly sikkasztási vádakkal kellett szembenéznie.

Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy Jean egyáltalán indulhat-e a választáson, mivel a jelölteknek öt évig kellene Haitiben élniük megválasztásuk előtt, miközben a zenész-producer amerikai lakos. Jean azzal érvel, mivel 2007 óta az ország utazó nagykövete, ez a státusz mentesíti az ottlakási kötelezettség alól. Az ügyben jelenleg a Választási Bizottság állásfoglalására várnak.