Okszana Grigorjeva szerdán tiszteletét tette a bíróságon, és ügyvédeivel megpróbálta elérni, hogy megnöveljék a gyerektartás összegét - írja a TMZ. Mel Gibsonnak jelenleg havonta ötezer dollárt (kb. 1 millió forintot) kell fizetnie gyermeke anyjának, aki úgy véli, hogy ennél több jár neki, vagyis lányuknak. Az ügyben illetékes bíró egyelőre nem döntött arról, hogy jogos-e Grigorjeva követelése.
Nem tudni, hogy a színésznek mi a véleménye a dologról. Korábban úgy tűnt, mintha nem nagyon érdekelné kilenc hónapos lánya. Amikor ugyanis pár hete a gyermekelhelyezés ügyében lett volna egy megbeszélés, az egyezkedés helyett inkább elment fiaival horgászni. Persze az  lehet, hogy volt barátnője ügyvédei direkt intézték úgy, hogy ne tudjon elmenni a találkozóra.