A Hajdú-Sarka házaspár második gyermekének érkezése nem volt problémamentes. Sarka Kata a terhesség utolsó hónapjaiban vesetágulattól szenvedett, a szülés előtti héten pedig szájzárat kapott: „Nem tudta kinyitni a száját és a fogorvos megállapította, hogy a bölcsességfoga kezdett el nőni, ami nyomott egy ideget. A szülészünk nem engedte, hogy Kata fogát megműtsék, hiszen a szülés bármikor megindulhatott volna. A baba világra jötte után ezért, a vesetágulat és a császármetszés miatt tartották bent egy napig Katát az intenzív osztályon. A hasi műtét miatti fájdalom mellett egyelőre eltörpül az, ahogy a foga sajog, de valószínűleg rövidesen azt is meg kell operálni” – mondta a Borsnak Hajdú, aki a császármetszés alatt lett rosszul. „Kata a gerincébe kapott érzéstelenítést, végig magánál volt. A fejénél ültem, és simogattam őt. A műtő légkörét azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni. A gépek folyamatos csipogása, majd az orvosok rövid mondatai: szike, törlés, csipesz. Szerencsére észrevették, hogy rosszulléttel küzdök, ezért megkérdezték, kérek-e oxigént. Kaptam” – nyilatkozta Hajdú.