horoszkóp

Eltűnt Nagy-Britannia legundorítóbb nője

2010.08.22. 09:35 Módosítva: 2010-08-22 09:38:46

Továbbra sem találják Wendy Lewist, aki nem külsejével vívta ki a Nagy-Britannia leggusztustalanabb nője címet. A 32 éves blackpooli nőt egy katonai temető meggyalázásáért vontak perbe, amiért júniusban levizelte a két világháborúban elesettek emlékművét, majd egy férfivel "szexuális tevékenységet folytatott" a helyszínen.

Viselkedését biztonsági kamerák rögzítették, ennek alapján a nőt közszeméremsértésben bűnösnek mondta ki a bíróság, amelynek pénteken kellett volna a büntetés mértékét ismertetnie. Csakhogy Lewis még az ítélethirdetés előtt elhagyta a bíróság épületét, majd eltűnt, ezért a rendőrség letartóztatási parancsot adott ki ellene. Ha még vasárnap megtalálják, akkor tárgyalásának hétfőre kitűzött folytatásáig rács mögé kerül.

A perére érkező nőt egyenruhás veteránok várták a bejáratnál, akik lassú tapssal fejezték ki megvetésüket, többen pedig hangosan szidták. "Megbocsáthatatlan, amit tett" - mondta egy 88 éves veterán, aki a túlélte a normandiai partraszállást is. "Ha kifejezné bűnbánatát, akkor talán megbocsátanánk, de elfelejteni nem fogjuk. Túlment minden határon" - tette hozzá.