horoszkóp

Vetkőzve tüntettek a bikaviadalok ellen spanyol állatvédők

2010.08.22. 09:46

Több tucatnyi állatvédő vetkőzött le egy spanyolországi tüntetésen szombaton, hogy így tiltakozzanak a bikaviadalok ellen. Az aktivisták azt akarják elérni, hogy Katalónia után az ország más vidékein is tiltsák be a hagyományt. A tüntetők a bilbaói Guggenheim múzeum előtt gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a bikaviadalok ellen. A demonstráción csaknem másfélszázan vettek részt, hogy felhívják a figyelmet az állatok jogaira. "A társadalom nem engedhet meg egy olyan erkölcstelen látványosságot, mint amilyen a bikaviadal" - mondta az egyik részvevő. A tüntetők szerint egész Spanyolországban meg kellene tiltani a bikák leölését az arénákban, mint ahogy arról nemrég Katalónia is döntött.

Három hete a Spanyolország észak-keleti részében fekvő régió törvényhozása úgy döntött, hogy 2012-től nem lehet bikaviadalt rendezni. Ezzel Katalónia lett az első szárazföldi spanyol terület, ahol betiltották a több évszádados hagyományt. 1991-ben a Kanári-szigeteken helyezték törvényen kívül a viadalokat. A barcelónai döntés után nem sokkal az El Pais napilap közvéleménykutatásban kérdezte meg a spanyolok véleményét az ügyben. A felmérés szerint a spanyolok 60 százalékát nem érdeklik a bikaviadalok, ugyanakkor a megkérdezettek 57 százaléka nem ért egyet a látványosság betiltásával.