Tiger Woods házassága hivatalosan is véget ért
2010.08.23. 21:56 - moana
A golfozó és Elin Nordegren Woods honlapján tudatta a világgal, hogy hivatalosan is elváltak útjaik. „Sajnáljuk, hogy véget ért a házasságunk...Bár már nem vagyunk házasok, továbbra is a szülei vagyunk két csodálatos gyermeknek. Az ő boldogságuk mindig is a legfontosabb dolog volt számunkra, és ez a jövőben is így marad....Az elkövetkezendő időszak bizonyára nehéz lesz, mivel egy új helyzethez kell alkalmazkodnunk” – olvasható a nyilatkozat, amiben a híresség arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez való jogukat. A USMagazine értesülései szerint Tiger Woods és Elin Nordegren a közös gyermeknevelés mellett döntött, bár korábban még az a hír járta, hogy az asszony kizárólagos gyermekfelügyeleti jogot szeretne. A válás anyagi vonzatáról nincsenek pontos információk. Július elején arról volt szó, hogy Tiger Woods volt nejét 100 millió dollár illeti meg. Egyes források szerint a sportoló szerette volna, ha abban is megegyeznek, hogy gyermekeinek anyja nem áll szóba a sajtóval, ami ellen úgy tűnik Nordegrennek sem volt kifogása. „Ha Elin nem ígérte volna meg, hogy hallgat, akkor sem valószínű, hogy nyilatkozna a sajtónak. Az a legfontosabb számára, hogy lehetőleg ne írjanak róluk” – nyilatkozta egy bennfentes.
Tiger Woods és Elin Nordegren között akkor romlott meg a kapcsolat, amikor kiderült, hogy a golfozó nem éppen egy hűséges típus. Egy ideig úgy tűnt, hogy mégsem lesz válás, de az asszony végül mégis úgy döntött, hogy nincs értelme megmenteni a házasságát.

Kommentek
2010.08.23 23:16:40felisa83
1.
2010.08.23 23:27:33abadaba
"Az a legfontosabb számára, hogy lehetőleg ne írjanak róluk” – nyilatkozta egy bennfentes."
a bennfentes egy diszkrét megbízható jóbarát, aki azért nyilatkozik róluk a sajtónak, nehogy valaki közzétegye?:D
2010.08.23 23:28:43felisa83
Jól beszopta Tiger W. Ha a legfontosabbak a gyerei lettek volna az életében, akkor nem kamatyol félre! :P Majom!
2010.08.24 00:11:57vladimir0370
pedig a fiu csak verbeli golfos. akkor is a favorit jatekat jatszotta: 'a 18 kedvenc lyukam'.
szegenyem, ket fontos dolog volt eleteben. mar gyerekkoraban is golfozott. aztan most elment az elvonora, aztan mar golfozni sem tud ugy, mint regen.
sokkal gazdagabbak lennenk, ha teljes erobol csajozna, es ugy golfozna, mint regen...
2010.08.24 01:51:36Flood
Balek
2010.08.24 06:58:36Buba Bertalanné
BERTALAN, BERTALAN NÉVNAPODON MA
ÜRÍTSD KI A POHARAT,
NE LÉGY HASZTALAN
SZÁRAZON NE HAGYD AJKAMAT,
MEGHÚZOM ÉRTE A FÜLEDET,
HOGY ÖRÖMÖD LEGYEN VÉGTELEN!
2010.08.24 08:26:52Rob67
Igaza van, nagy buli lehetett.
Sajna lebukott, ez baj, de nem von le az élvezeti értékéből.
2010.08.24 08:44:59Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]
Nem egy csúnya néni szép apanázzsal, vállalható :)
[link]
2010.08.24 08:52:59EXLEXMAN
“Tisztelt Családom és Szponzorok!”
Miután kedves feleségem tudomására jutott szöveget elsütnénk, a drága asszony akit feleségemnek tudok, hónapok óta tudja, mert magán nyomozókkal figyeltet, hogy félrejárok. A kérdést, hogy miért nem szólt nekem erről hangosabban, abban látom megválaszolni, hogy magam is milliárdokkal támogatom korábbi, kevésbé pénzügyileg dúsított életét. Nyilvánvaló, hogy számára az én jelenlétem, a szponzoraim pénzügyi támogatásában érvényesülve került számára előtérbe.
Sajnos a feleségem falnak szorított, és mivel férfiként lejáratott, a gyengeség mögé bújva áll csak módomban úgy tetszelegni önök előtt, mint aki úgy látszik összetört és megbánta tetteit.
Férfiként belegondolva, számos jó puncival volt dolgom és az a közel száz nőt, a világ összes kincséért sem hagytam volna ki.
Most itt állok önök előtt és igyekszem elhitetni, hogy megbántam és megváltozok, meg mert ez állítólag betegség amit tettem. Egyről azonban nem szabad megfeledkezni, hogy az amit elértem, magam kitartása és tehetségének gyümölcse, a sok nő meg bele volt őrülve abba, hogy egy ilyen hírességgel összefeküdhessenek. Nekem sem volt ellenemre bevallom.
Ezzel szemben azt kérik tőlem, hogy a folyamatosan apadó dollár milliók elvesztését megakadályozva, álljak ki önök elé és mint egy hímringyó, nyájaskodjak.
2010.08.24 08:54:54EXLEXMAN
Úgy gondolom, mert a feleségem megzsarolt, ha nem teszem kiforgat még további 100 millió dollárból, meg kell tennem, mert az összes szponzorom, elfordult tőlem és ha ezt a pénzt elkéri, akkor bizony legatyásodom.
2010.08.24 08:56:16EXLEXMAN
Van az a 100 millió dollár amiért önök, engem a világ legjobb golfozóját, úgy nézhetnek meg, mint egy szárnyaszegett, meggyötört rossz hímringyót!
Az ég áldja önöket, éljen Amerika, éljenek a pénzéhes ringyók és én is igyekszem túlélni ezt a szőke pénzéhes libát!
Viszlát! “
Tiger Woods képzelt levele forrás: petrasovits.eu
2010.08.24 11:38:19talpasvarj
Végül 300 millió dollárt kapott. Így kelll 67,5 milliárd forintot keresni. Két szüléssel.
2010.08.24 13:41:24vérlázító32
Akkor erre csak azt lehet mondani h ÜGYES volt
:-D
2010.08.25 07:57:12EXLEXMAN
Végül PONT 100 milliót kapott és további tartási költségek alól is mentesült! Titoktartási szerződéssel és közös gyermek nevelési megállapodással!