A vízilabdázó és Heincz Eszter szakított – tudta meg a Bors. Kásás két évig volt együtt a modellel, aki Olaszországa is követette. A napilap szerint a szakítás oka nem más, minthogy a sportoló még nem akarta elkötelezni magát, míg a modell igen. „Anyaként tiszta szívből azt kívánom, hogy a fiam előbb-utóbb találja meg az igazi társát, de semmivel sincs elkésve, pláne nem gyerekügyben. A fiam egész nap csak jött-ment, de a jó kis hazai kosztért azért mindig hazatalált. Az unokákra visszatérve, én úgy érzem, hogy nem vagyok egy tipikus nagymama alkat. Még nem készültem fel rá. Későn érő típus vagyok, Tamást is viszonylag későn szültem. Ebben is rám hasonlít a fiam, szerintem még nem kész egy komoly kapcsolatra. Majd annak is eljön az ideje. Éppen ezért nem aggódom, hogy unoka nélkül maradunk, bár az apjának, Zoltánnak ilyen idős korában már volt gyermeke” – mondta a kedves mama, akit a napilap megszólaltatott az ügyben. A hölgy azt is elmondta, valószínűleg az lesz fiának nagy ő, akit majd neki is bemutat. Heincz Eszter nem kívánta kommentálni a hírt. Kásás korábban Oroszlán Szonját, csapatársa húgát, Bánhídy Szonját szerette, illetve Kelemen Anna állította még, hogy hónapokig volt a sportoló szeretője.