Mága Zoltán hegedűművész lesz idén Szolnok díszpolgára. A Szolnokról származó előadó a város napján veheti át az erről tanúskodó oklevelet. 1847. szeptember 1-jén avatták a Pest-Szolnok vasútvonalat, ennek apropóján ünnepli szeptember első napját a város. Ezen a napon adják át hagyomány szerint minden évben a díszpolgári címet is. 2010-ben a Szolnokról származó Mága Zoltán hegedűvirtuóz kapja a város díszpolgári címét.

A hegedűművész számos elismerés birtokosa, 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje díjat, egy éve pedig a Pest megyei Príma Díjat. Szolnokon született,hat évesen kezdett hegedülni, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. Szolnok díszpolgárai között van többek között Hasznos István olimpikon és Schwajda György, a Szigligeti színház volt direktora is. Szerdán egy másik városi elismerést, Ezüst Pelikán Díjat kap a helyőrség volt parancsnoka ,Orosz Zoltán vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnök-helyettese, és Miskó Istvánné, a regionális munkaügyi központ volt igazgatója. Fő-zeneigazgatói címet kap Izaki Masahiro, a szimfonikus zenekar karnagya.