Paris Hilton a vaginájában rejtegeti a kokaint
2010.09.02. 18:18 - nemoszi
Paris Hiltont nemrég kokain birtoklásával vádolták meg az amerikai hatóságok: a rendőrségi közlemény szerint Hilton pénztárcájában 0.8 gramm kokain, valamint cigipapír, asztmagyógyszer, és 1300 dollár készpénz volt. Hogy hogyan sikerült a bukszájában kábítószert találni, arról nem szól a fáma, ugyanis – egyik barátja szerint – Hilton ennél sokkal ügyesebben el tudja rejteni a nála lévő kábítószert: síkosított kotonba tekerve helyezi fel vaginájába. „Ezért volt az első dolga, hogy wc-re kéredzkedjen a Vegas-i rendőrségen. Tudta, hogy ez az egyetlen esélye, hogy elrejtse a kokaint és elkerülje a letartóztatást. Paris nem olyan buta, mint amilyennek tűnik. Ő az egyik legokosabb, legmanipulatívabb ember, akivel valaha találkoztam. Gyorsan gondolkozik, Vegasban is gyorsan kapcsolt, olyanok a reflexei, mint egy macskának” – mondta az IUC-nek egy magát Caroline-nak nevező állítólagos ismerős, aki szerint a reptéri ellenőrzéseken is a vaginájában szokta rejtegetni a drogokat Hilton. „Egy nagyon megbízható forrásból tudom, hogy ebben igazi profi. Paris körbeutazza a világot és úgy bulizik, mint egy rocksztár. Szeretem, de segítségre lenne szüksége. Ideje, hogy észrevegye, már nem 21 éves” – tette hozzá Caroline.


Kommentek
2010.09.02 18:48:58Kiskræpæk
Összeköti a kellemest a hasznossal.
2010.09.02 18:52:19Yvettebabacool
ez de mekkora paraszt
2010.09.02 18:53:13AntiChrist™
"Paris nem olyan buta, mint amilyennek tűnik. Ő az egyik legokosabb, legmanipulatívabb ember, akivel valaha találkoztam."
Ha tényleg olyan okos lenne, akkor nem kokainozna. Gazdag, híres, fiatal nő, akinek nyilván megvannak a maga gondjai, de ha valóban lenne esze, akkor kemény drog nélkül is tudná élvezni az életet.
2010.09.02 18:56:48gratulálok
Uh, valoban igazi geniusz, hogy ilyen okos..... senki se merheto hozza....
2010.09.02 18:57:41gratulálok
egyebkent is she got busted,
mert mar lefotoztak a taskajaval, amit buszken viselt, most meg allitolag nem az ove.
2010.09.02 18:58:36gratulálok
[link]
2010.09.02 19:09:51Yvettebabacool
2010.09.02 18:53:13AntiChrist™
:*
2010.09.02 19:47:09Kiskræpæk
Aki koka közé keveredik, aztat megeszik a diszkók.
2010.09.02 19:53:04lord barbazoo
szerintem szimplán hülye.
mintha a szondi-tesztben is láttam volna.
2010.09.02 20:02:54Kiskræpæk
Most látom, hogy a Címkék-be ottan van a 'suna'.
De mér ? :)
Kukin át is beüt a kox, vagy mi ? :)
2010.09.02 20:03:05AntiChrist™
2010.09.02 19:09:51 Yvettebabacool
:* :) :*
2010.09.02 20:09:36kyskalacs .
ez a párizs se tuggya hogy a fasz melyik oldalára álljon.
2010.09.02 20:21:263.kispöcs
2010.09.02 20:02:54Kiskræpæk
kéBzeld el a Kozsoról mekkora csíkot szíhat.
2010.09.02 20:23:13AntiChrist™
"Hilton ennél sokkal ügyesebben el tudja rejteni a nála lévő kábítószert: síkosított kotonba tekerve helyezi fel vaginájába."
Ez egyébként baromi praktikus.
Ha ugyanis P. Hilton (nagykorú) egyik este épp nem akar szippantani (mert mondjuk berúgott), akkor az aktuális hapsija először orálisan kielégíti - így hozzájut a kokainhoz.
Aztán rögtön jöhet a vaginális közösülés: már várja bent az előmelegített koton.
Úgyhogy tévedtem: tényleg okos a csaj.
2010.09.02 20:28:32zoli76
Bár én tudnák ekkora zseb pénzel járkálni.
2010.09.02 20:28:54Kiskræpæk
Muszály elképzelnem ?
Inkább elképedek. :)
[link]
2010.09.02 20:38:39Torrente2
She dont like cocaine[link]
2010.09.02 20:48:10Kiskræpæk
Figyelj mán ide, te Nyuszyfül !
Kurzort rája küldjük az elbaszott linkedre, látjuk, hogy megint az idióta spammel, és ...
Szerinted megnyitjuk, hmm ?
Álljál már le, mert nem bejövős, amit művelsz ...
2010.09.02 20:56:59La-Sponya
"Ő az egyik legokosabb, legmanipulatívabb ember, akivel valaha találkoztam."
nem akarom elképzelni kiket ismerhet még..
2010.09.02 22:58:43betartom
finom lenne kinyalni a kokot a finom puncibol.
2010.09.02 23:15:44brand_boy
Miért nem a homloka mögötti hatalmas üregbe rejti a kokót ?
2010.09.03 00:07:25vernarancs
Ha igazan nagymeno lenne, akkor hazhoz hoznak neki a kokot barhol es nem kene maganal tartania.
2010.09.03 03:22:13====== vadparaszt ======
okos mint egy macska
kotorász a gazba
2010.09.03 06:57:25Sеntа'
Narynak igazsága vagyon, ez így olyan kisbetűs érzetű, mintha laposba' csempészne be itókát koncira
2010.09.03 07:27:22crtc
Ez a vernarancs mekkor barom!
"Ha igazan nagymeno lenne, akkor hazhoz hoznak neki a kokot barhol es nem kene maganal tartania"
te lökött, gondolod mindig otthon ül??????
Kész.
2010.09.03 07:36:18Yvettebabacool
nem, a hulye te vagy, nem vernarancs, ha nem ertelmezel egy mondatot normalisan, o ugy ertette a barholt, hogy barhol, ezen a foldgombon, oda ahol eppen lerakja a kis picsajat,vili?
de javits ki, ha tevedek
2010.09.03 07:57:12crtc
mi van, ha a repülőn akar szivni???idióták vagytok...
2010.09.03 08:02:38Yvettebabacool
☟
2010.09.03 09:22:44Reckl_Amál
@kyncza: De még azt sem magának köszönheti.
Ennyi pénzzel, ennyi befolyással és nem is rossz külsővel gáz igazán ilyen drogos ribancnak lenni. És tényleg nem 21 már, lassan 31. (Nem mintha 21 évesen kokainozni kellene.)
2010.09.03 09:59:27zsof.berg
Ha máshogy nem, így legalább bódító ott lent :-D
2010.09.03 12:09:36crtc
kyncza Kedves!
attól még vám van...mert saját repülője van:S
fel kell vinni oda is...khm...de én is gyűlölöm, ebben egyetértünk:)
2010.09.03 17:17:18I.puntschu
Miért van az, hogy az ilyeneknek mindig van egy magát Carolinénak nevező állítólagos ösmerősük? Ezt a Carolinét mutassa mán be a Velvet, kíváncsi lennék rá...
2010.09.04 13:30:16vernarancs
crtc, a barhol az otthon van? Erted, BARHOL. Zimbabweben is. Ennyire nehez ezt az egyetlen kurva szot ertelmezni?