Klausmann Viktor szerint egy-két félrelépés belefér
2010.09.08. 10:49 - bry
Klausmann Viktort elhagyta a felesége, az asszony szerint a műsorvezető megcsalta. „Egy pasi és egy nő azt gondolom, egészen másként értékeli. Én eddig úgy értékeltem a világot, hogy egy-két félrelépés, és nem durván, nem nyilvánosan, nem brutálisan, nem megalázóan, ahogy az élet hozza, és véletlenül beszaladt, az belefért” – nyilatkozta Klausmann Viktor az RTL Klub Reggelijében. A műsorvezető szerint feleségével jól ismerték egymást, és tulajdonképpen lehetett számítani arra, hogy ő félrelép.
„Mindig tartottam magam ahhoz, hogy soha ne legyen olyan fájdalom az életünkben, ami visszafordíthatatlan” – tette hozzá a műsorvezető, aki nem válaszolt arra a vádra, amit a felesége vetett fel. Az asszony szerint ugyanis a közös hálószobájukba vitte szeretőit Klausmann, és a nő barátnőjével is összeszűrte a levet.

Kommentek
2010.09.08 11:18:05herrmann
aaah, ez a klausmann homo, nyilvanvalo, promo ez is
2010.09.08 11:20:30Bonaparte Napoleon
Végre egy feleség aki kidobja a férjét megcsalás után. Már csak a barátnő szemét kell kikaparni.
2010.09.08 11:22:39TUDOD, A CSIBE
ERRE AZ EMBERRE HOGY TAPADHATNAK AMÚGY A NŐK? VAGY CSAK DUMA? MI,HA?
2010.09.08 11:22:58MociGSXF750
Ezért nem szabad barátnőt tartani.
2010.09.08 11:23:43AntiChrist™
"Én eddig úgy értékeltem a világot, hogy egy-két félrelépés, és nem durván, nem nyilvánosan, nem brutálisan, nem megalázóan, ahogy az élet hozza, és véletlenül beszaladt, az belefért"
De gáz ez a szöveg...
Az rendben van, hogy senki sem tökéletes, meg hogy ne ítélkezzünk, de ez a süket duma ez szánalmas.
Hogy lehet "véletlenül" félrekefélni?
"Erre jártál, benyitottál, megbotlottál, és pont beleakadt a farkad."
Ahogy Bruce Willis mondta Az utolsó cserkészben.
Véletlenül. Aha, persze.
2010.09.08 11:24:14meg.mondo.ember
Kalácsképű agyagedény.
"és nem durván, nem nyilvánosan, nem brutálisan, nem megalázóan, ahogy az élet hozza, és véletlenül beszaladt, az belefért”
Ja reggeli műsorban, nap felé fordított ragyogó arccal kitálalni tényleg nem megalázó.
2010.09.08 11:25:45Geolány
Nem tudom mennyire lenne boldog ha az asszony össze vissza kufircolna egy csomó pasival Vikike mellett....
2010.09.08 11:27:03robian
herrmann: szívemből szóltál
2010.09.08 11:27:47legend of a dead spider
Vagy lecidázná a legjobb barátját.
2010.09.08 11:34:32queensryche
Na, az ilyen posztokat szeretem, ide nem kell fejtegetést írnom, csak ennyi: Baszd meg Viktor. Baszd meg az értékrended, meg a 'becsületed', meg az összes könnyű pinát.
2010.09.08 11:35:28Sеntа'
szerintem is belefér, csak egy-két heregolyóját nyisszantanám le érte... ami gondolom, még belefér, mint bünti :)
2010.09.08 11:37:21kockafoto
Viktor nem félrelépett hanem kurvázott. Nagy különbség van a kettő között Vitya!
2010.09.08 11:38:39phone
Mindig csak több lesz a hasonló eset... Hisz az értékek megkoptak...
2010.09.08 11:53:50guess who
Hímsoviniszta barom! Sz ilyen minek nősül meg??? remélem valaki halálbaszopatja ezt a műmájer gergely-róbert utánzatot.
2010.09.08 11:54:31Timcus
Az is baj,hogy megtette,de amivel ezt indokolja,SZÁNALMAS!
2010.09.08 12:01:41tarkabarkabuborékok
Nem ártott volna tisztáznia a feleségével még idejekorán, hogy neki is belefér-e...
2010.09.08 12:12:51vernarancs
Ez az alak megcsinalta a molnar anikot is. Mit is varhatnank tole. Ranezesre is egy oltari tirpak, nem is hazudtolja meg magat.
2010.09.08 12:14:48legend of a dead spider
Én most agesszívnak minősülök , ha ezt az alakot szeretném teljes erőből tökönrúgni ?
2010.09.08 12:16:22C.FIRPO
én meg azt hittem,hogy ez ratyi.mennyire kilátástalan helyzetben lehet az a nő (v.férfi), aki lefexik vele.
2010.09.08 12:17:03uveg
és ha a felesége csinálta volna a félrekúrást az is belefért volna?
2010.09.08 12:19:00Dr. Körömlakk ®
tyí, má a szerencsekerék korszakban sem bírtam azt a ficsúrkodó képét, mindig úgy dobálta magát, mintha egy adonis lenne, ugyanakkor egy kis mitugrász benga.
remélem egy pár alkalommal őt is megcsalják, de csak így, nem megalázóan, a saját ágyában, a saját haverjával, a tévében nyilvánosítva. és majd a kedves hőgy tegye hozzá, hogy nem akarja megalázni, de azért tette, mert Viktornak olyan kis picike, puha kukija van...
2010.09.08 12:19:02uveg
levágnám a farkát, oszt a kezébe adnám, hogy ezentúl rázza magának:DDD
szemétláda barom... nem folytatom
2010.09.08 12:27:13csarlee
Szanalmas....
2010.09.08 12:31:20Murderface
Az ilyen kis pöcsök szoktak a legjobban felháborodni, amikor aztán az aktuális nőjük megcsalja őket...
2010.09.08 12:32:06színjáték az egészvilág
lehet köpködni, de csak az nem dug félre akinek nincs lehetősége, mert lúzer, béna stb...
ha nagyon figyelmesek vagytok ismerősi körben is bőven lehet találni, mégis mindig felhárobodik mindenki ha van egy ilyen hír
ismert embereknél meg hetente bukik le vki: tiger, rooney, ballack, blair...
2010.09.08 12:33:16Fi-ona
az dobja már rá..
2010.09.08 12:36:57Fi-ona
Erich Segal: Az elfelejtett kaland
2010.09.08 12:37:57Sandy-Yondy
2010.09.08 12:32:06színjáték az egészvilág
Nem az a legnagyobb baj, hogy megtette, hanem ahogy kezelte-kezeli, és kitálalja a legnagyobb büszkeséggel...
2010.09.08 12:41:49Kytia
A megcsalásnak két fajtája van.
1. ha engem csalnak meg.
2. ha én csalok meg.
Az előbbi természetesen szörnyűséges bűn és büdös kurva, aki megteszi, a második pedig nyilvánvalóan nem durva, nem nyilvános, nem brutális, nem megalázó, ahogy az élet hozza, és véletlenül beszalad, belefér... ugye, Viki?
kívánok hűtlen ribancokba beleszeretést minden ilyen fasznak.
2010.09.08 12:43:36Kytia
színjáték az egészvilág
Én csomó jófej és jóképű hűségeset ismerek.
egyébként nagyon jó módja van annak, hogy hűséges párt találjon az ember. A hűtleneket ki kell rúgni. Még úgy sem biztos, persze, de nő az esély.
2010.09.08 12:50:40pocokpocok
g.rénység!
mindegy, hogy magyarázza!
minek vette el, ha előre tudta, hogy meg akarja/fogja csalni.
grrr..
és még nem is az a jó pasi-kategória
2010.09.08 12:56:27legend of a dead spider
Remélem , a feleség azért ismeretségi körben nyilvánosságra hozta , hogy milyen ordas a kurva a barátnője , csakhogy kerüljék , mint a leprást.
2010.09.08 13:01:03Bonaparte Napoleon
Azt nyilvánosságra hozni, hogy milyen hitvány farka van Viktornak.
2010.09.08 13:01:56Bonaparte Napoleon
Azt kell nyilvánosságra hozni, hogy milyen hitvány farka van Viktornak.
2010.09.08 13:03:07legend of a dead spider
az kevés
2010.09.08 13:10:37Yvettebabacool
miert mi kene meg, ennyi is tulsok belole, senkit nem erdekel, es senkit nem mozgat kulonosebben
2010.09.08 13:12:43uveg
borzasztó tenyérbemászó képe van ennek a lénynek.
2010.09.08 13:14:00szovirag
Megertem a feleseget, hogy otthagyta. Csak most majd megint a szegeny kiscsokanak kell laviroznia egy eleten at, hogy nehogy valamelyiket (a masik miatt) magara haragitsa.
2010.09.08 13:25:03Cucli
jaj, hát most mit vagytok úgy oda?
megmondta, hogy a csaj számíthatott rá, hiszen ismerte...
sztem egyáltalán nem gáz, még szívességet is tett a feleségnek, így nem kellett esténként bekapnia
2010.09.08 13:35:16Tigrincs99
KlauszManó! Egy úriember, aki nem mások előtt beszéli ki! :D Azért azt kár volt beleszőni, hogy NagyŐ Anikó csak színjáték volt, egy világ dőlt össze bennem.
2010.09.08 13:36:40Hiissaa
volna egy-két ötlet a varrásra:
viktor levarrja a mamát (anyóst)
viktor apja levarrja viktornét
viktor apósa levarjja viktor anyját
viktor apósa levarrja viktort
viktorné barátai levarrják viktort
viktor barátai levarrják viktornét
viktorné barátai levarrják viktornét
és végül viktor levarrja viktornét
és mindenki boldog, elégedett
2010.09.08 13:39:11szovirag
2010.09.08 13:36:40Hiissaa
Basszus, be kellett csuknom az irodam ajtajat, mert rohogogorcsom lett!!!
2010.09.08 13:43:22Reckl_Amál
Én is reméltem, hogy végre nem magát mentegeti az aktuális félrelépő barom ezzel a lazának álcázott dumával, hanem a feleségének ad szabadjegyet.
Akinek természetesen eszébe sem jutna egy olyan férfi mellett, aki ennyire nagyvonalú.
Legközelebb elég lesz cikk helyett egy listát közölni azokról a férfiklimax előtt álló médiatényezőkről, akik éppen lebuktak.
2010.09.08 13:43:37Neve Senki
“Amikor már 6-7 hónapos lesz, és valamilyen szinten már felfogja a körülötte lévő világot, akkor az egyik fotós ismerősünk eljön majd hozzánk. Lesz öt perce, hogy levegye a lányomat a lábáról, és ha Tamara sírni fog, akkor azt úgy vesszük, hogy még nem akar szerepelni, de ha mosolyog, akkor örömmel mutatjuk majd meg.”
[link]
2010.09.08 13:43:53Buba Bertalanné
Bonaparte Napoleon
én a tiedre lennék nagyon kíváncsi, hozd nyilvánosságra
2010.09.08 13:47:57Tereskov
Gondolom van neki zsebszerencsekereke és mindig kipörgeti, hogy csalok - nem csalok.
Ez 1 hülye. És legfőképpen azért mert kibeszéli. Ország-világ előtt.
A csalásról ugye nem szoktunk beszélni...
2010.09.08 13:58:34Brainstormer
Ez a kis pöcskar milyen röhejesen és gyermetegen mosakszik a nagy plénum előtt! Hát betojok a röhögéstől, ha ezeket komolyan gondolta! :-)
2010.09.08 14:01:58Katarina
Ez hülye. Mármint Viktor.
2010.09.08 14:27:01s4tch
A feleség okos, jó fej, nem mellesleg gyönyörű, és szült a férjének egy szép gyereket.
Lehet, hogy 17 évesen, részegen elsikkadhatott következmények nélkül egy smár a csajod valamelyik barátnővel, de ezek után ez már nem fér bele, Viktor.
2010.09.08 14:43:29HR King
ez egy niemand
2010.09.08 14:43:41valakitalánvagyok
Az a baj, hogy szánalmas ahogy próbálja magyarázni a dolgokat.
Ahelyett, hogy felállna és vállalná, hogy félrekúrt és hibázott.
Ha úgy érzi nem hibázott, akkor annyi esze lehetne, hogy rájön, a házasság nem neki való intézmény!
Ez az ember egy pöcske.
2010.09.08 14:55:15Tejbajusz
Olyan kis lottyadt öregasszony feje lett Viktornak.
2010.09.08 14:58:48Marcipánmaci
Kovács Lázár felesége nyilván egyetért vele.
2010.09.08 15:05:34Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
annyira szemetek vagytok, most mit fikázzátok szegény viktort?
az asszony biztos elhagyta magát a szülés után, különben is csak a gyerekre figyelt, és viktor teljesen kiszorult a képből. meg biztos hüvelyi úton szült, és már nem esett jól a kitágult pinája. a barátnő meg ott volt, kéznél volt, készséges volt, kapott tőle törődést, figyelmet, amit már a feleségétől nem kapott meg, hát naná, hogy félrehord a cerkája. inkább az asszonyt kéne elővenni, hogy majd jól lerabolja szegény viktort a válás közben. inkább gondolkoznia kéne, hogy hol rontotta el a házaséletet, hogy az ura félrement. és arról a büdös kurváról meg szó se essék, aki akkora szemét, hogy egy nős, családos emberrel kezd ki. biztos az is csak fel akarta magát csináltatni a tartásdíjért, mint a lázárka szeretője.
őszintén sajnálom ezeket az ártatlan férfiakat, akikkel ezek a mocskos ribancok csak a bolondját járatják, és el vannak hanyagolva otthon.
2010.09.08 15:19:59csámpika
Ez a klauszmanus egyre hüjébb...
azzal a kis pin@cirógató pamaccsal a szája alatt...
2010.09.08 15:23:27manóeke
2010.09.08 15:05:34Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
gondolom te is nagyon el vagy hanyagolva...
2010.09.08 15:59:59Húúúúúhaaaa
Szerintem újságíró úgy lehet valaki, ha legalább a szavakat tudja értelmezni.
Ez az ember nem való sem újságírónak, sem pedig férjnek, hiszen nem tudja, mit jelent az a szó, hogy HÁZASSÁG!
Szegény, házassága előtt agglegény volt, s szoknia kellett a helyzetet... hát, az ilyen miért házasodik? Szerintem sokan vannak úgy, hogy házasságkötés előtt agglegények, de nem alázzák meg a feleségüket, s magával, az intézménnyel tisztában vannak, s tudják, mit írnak alá az anyagkönyv-vezető előtt. Ez az ember UNDORÍTÓ, nem is nevezhető embernek, bár némelyik állat is, ha párt választ magának, a választottjával éli le az életét, s nem párosodik össze-vissza, mindenhol, mindenkivel, de főleg nem a hitvesi ágyban!
Az ilyen csak egy lyukat érdemel, leginkább a falban!
2010.09.08 16:32:43gipsz1234
Én biztos nem állnék nyilvánosság elé ilyen történettel. De nem vagyok "celeb" és soha nem is akartam az lenni. Egyébként a házastársak bőven több mint a fele megcsalja egymást.
2010.09.08 16:37:49Bluebird
Manapság már semmi sem szent. Se család, se gyerek, sem a társunk... most ez a trendi... lassan azért fognak mutogatni az emberre, mert nem kúr félre egyfolytában. Én csak azt nem értem, aki nem bír magával, mi a faszért nincs egyedül.
2010.09.08 16:40:59gipsz1234
Ugyan már. Az emberek ugyanúgy félreléptek 10 éve, 40 éve 100 éve. Csak akkor nem volt (vagy alig) bulvár és nem volt divat kiteregetni a szennyest.
2010.09.08 17:03:35burma
nem szoktam elolvasni ezt a sok szemetet, de most jót röhögtem, ilyenkor rájövök, hogy milyen kár hogy bezártak egy pár zártosztályt
Viktorka ki kéne próbáld pasival is, most ez a divat, uncsi már ez a sok nő, ezt nem mondta a lélekgyógyászod, szegényke:-(((((((((
2010.09.08 17:08:53=Daniken=
Félrelépés: megeshet.
Akárkivel.
Ha többször, akkor ott vmi nem működik a kapcsolatban, vagy a félrelépő szeret félrelépni.
Sok félrelépést már megcsalásnak nevezzük.
És ha ez áll fent, akkor sem illik hazavinni, pláne nem az otthon intimitásának számító saját hálóban megrépázni a jelentkező(ke)t.
ez über paraszt dolog.
vagy nem kell megnősülni és akkor répázhat az ember fűvál, fával.
ennyi.
A régi királyoknak voltak ágyasaik.elfogadott dolog volt.De kötve hiszem, hogy a királynők voltak a legnagyobb lepedőakrobaták, különben nem lett volna szükség ágyasokra.
2010.09.08 17:34:11Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
manóeke,
ez egy teszt volt.
üdítően normális volt a kommentek felhozatala, és kiváncsi voltam arra, hogy ha a világnézetemmel pontosan szembenálló, nőgyűlölő, és áldozathibáztató (tele előítéletekkel és tévhitekkel) kommentet küldök, ami ráadásul a meglevő (üdítően normális) kommentekkel is szembemegy, akkor is le leszek-e hülyepicsázva, vagy csak akkor, amikor a valódi (feminista - tudod, a hülyepicsa szinonímája) véleményemet mondom el. és hogy vajon ebből ki-milyen dolgot szűr le.
a teszt engem igazolt.
bocs, ha félrevezettelek.
2010.09.08 17:40:45Szabó Patrícia
Nem az a durva, hogy félrekúrt, ha van olyan tufa pina, akinek ez a retek bejön, hajrá!
Az a durva, ahogyan elégedetten üldögél a stúdióban, mert: KÉPERNYŐN VAGYOK ISMÉT!
Faszkalap.
2010.09.08 17:44:16Marcipánmaci
2010.09.08 15:05:34Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert: manóeke csak tesztelt a kommentjével, hogy vajon teszteltél-e? :-)))
2010.09.08 17:52:09jrgen
igen. az ilyenek miatt gondoljuk azt hogy a pasik valójában állatok akiket csak az ösztöneik irányítanak. (Y) perszepersze. a csaj a hülye hogy nem tudta hogy ez lesz. és még a végén ez a fasz lesz a jofej, mer nemvolt jo gyerekkora és ő a szeretetre vágyott csak.
2010.09.08 17:57:07BlairWitch
Teszt vagy nem teszt, azért sokszor van abban igazság, amit Vérnyúl-állítása szerint- csak tesztelésből írt.Azt nem értem, hogy miért fogadnak örök hűséget,akik tudják magukról, hogy úgysem képesek betartani!
2010.09.08 17:57:55gyurkabácsi
Pöcs!
2010.09.08 18:40:23villamos alóli kacaj
Most már nyugodtan mondhatja LILU a Viktornak azt amiről már híressé (hirhedté) vállt:
Szo..ál le!
2010.09.08 18:47:11vakvarju
Remélem a barátnőjének vagy a feleségének is. Egyébként ennek a hapsinak olyan szerencsétlen feje van. Ja és nagy arca! Vissza vehetne belőle! Nyugodtan!
2010.09.08 19:15:39con
kívánom, hogy találja meg a párját, akinek hasonló a párkapcsolatról alkotott felfogása és aki hetente kétszer-háromszom félrekefél majd, persze nem durván, nem nyilvánosan, nem brutálisan, nem megalázóan, ahogy az élet hozza
2010.09.08 19:19:19ex
Egy igazi kis köcsög...van ismerősöm aki közelebbről ismeri.Hát mindent mondott, csak azt nem, hogy ekkora kan.Aszexuális kis pöcsű, beteg ember. Hányinger kerülget tőle! Azt se értem, hogy lehetett hozzámenni? Ha egy mezei civil lenne, bottal se piszkálgatnák a nők!
2010.09.08 19:20:42Fi-ona
kispöcs:)
2010.09.08 20:14:02kirúzsoz.
klausmann viktor egy lófaszjóska
2010.09.08 20:59:58Kytia
Nahh, kérem. Ki így, ki úgy...
[link]
2010.09.08 22:06:30nácivadász tűsarkúban
hányás ez a fickó
2010.09.08 22:18:58gojaklah
vérnarancs! ! ! Ranezesre is egy oltari tirpak, nem is hazudtolja meg magat. Légyszives leírni, kik, vagy mik azok a tirpákok, mert én nem tudom. Viktorhoz meg annyit, hogy csak rá és a feleségére tartozik a dolog, senkinek semmi köze más magánéletéhez, még ha nyilvánosságra is hozta(ták).
2010.09.08 22:30:53kerdesek05
KLAUSZMAN VIKTOR. TE EGY SZÁNALMAS PALI VAGY.
:)
2010.09.08 23:00:21zöld.csillag
Senki feje fölött nem törhetünk pálcát, ehhez nincs jogunk. Nem látunk bele a dolgokba. Az csak a felszín, amit mi kíváncsiskodók, vagy köznép kapunk.
Azt pedig ne feledje senki, hogy ha egy kapcsolatban kölcsönös szerelem, megbecsülés van és mindent megkap a másiktól, amire szüksége van, akkor egyik fél sem fog "félre menni", mert nincs szüksége másra, csak a szeretett személyre és arra, amit tőle kap. Ha valami hiányzik egy kapcsolatból, az érintett fél (legyen az nő vagy férfi) addig fog menni, míg meg nem kapja.
Az pedig nagyon csúnya dolog, ha a magánéetünket kiteregetjük a nagy nyílvánosság elé.
Csak csendben megjegyzem: ezek után több kérdés is felmerül bennem....
2010.09.08 23:12:20Tigrincs99
2010.09.08 22:18:58gojaklah
Kisegítelek: tirpák a nyírségi szlovák származású ember. Dábrácánbáán á párásztok szeretik náágyon háásznáálnííí, mert ettől is többnek érzik magukat, hogy ők nem azok. Köznyelvben, szlengben simán parasztot jelent.
2010.09.08 23:45:45mbaye
Én sem vagyok egy matyóhímzés, de a lelkiismeretem miatt képtelen lennék ilyen aljas lenni. Tudom nem mindenkinek ilyen magasak az erkölcsi standardjai, de mindig meglepődök, amikor hallom, hogy XY híres ember félrekúr.
Szarember.
Előtte el kell hagyni az asszonyt, tiszta helyzetet teremteni, nem átverni a másikat.
2010.09.09 01:00:04gratulálok
Egy ilyen buzerans unalmas seggfej is kell a noknek?
uh
en a helyeben sokkal szerenyebb lennek....
2010.09.09 01:09:44gratulálok
uh..
tehat a cikket meghallgatva nemcsakhogy unalmas, hanem meg ostoba es hazug is.
Igazi jellemtelen segg..
2010.09.09 01:23:01gratulálok
Amugy en megmondom neki pszihologus nelkul miert kurogat felre..
Mert szerencsekerek folytan bekerult a mediaba, ahol is eleg annyi a hulladek picsaknak beloled, hogy te forgatod a szerencsekereket.. Es igazabol ezzel igazolja Onnon szentseget, hogy ha kellek a csajoknak, akkor vagyok valaki, tehat jo vagyok..
Igen am, de amikor megszunik a csajozas, akkor megszunik a visszatukrozodes is, hogy 'vagyok valaki, tehat jo vagyok, mert meg kellek'..
Es igazabol enelkul erzi o is nagyon, hogy egy atlagos nulla. Hu de sok ilyen van...
2010.09.09 01:44:53Aegrisomnia
Egy-két pofánba**ás is belefér. Szerinted Viktor? :)
2010.09.09 08:56:14sushi7
Szemét. Legalja. Nem is értem...
2010.09.09 09:43:56angyalB
Én nem tudom, hogy ezen mit esznek a nők?:O
2010.09.09 09:54:42Zoe_the_Genius
Rohadt érdekes, h mindenki a Viktort szidja, a nő az elejétől kezdve tudta mibe száll be, ennek ellenére szül egy gyereket majd ország világ előtt válik...gondolkodjatok már ki a sunyi köcsög nagymagyaranya. Mennyire utálom az ilyen megélhetési kurvákat.
2010.09.09 11:44:40legend of a dead spider
Igazad van , Zoe_the_Genius.A feleség is megérheti a pénzét , hogy szóbaállt ezzel a patkánnyal.De feleség barátnőjét nem dugjuk meg és a barátnő férjével,pasijával baszni a legretekebb kurvaság.
2010.09.09 12:34:06520d Touring
Viktor jó arc, mindenki tudja róla, hogy szereti a szép nőket, a felesége is tudja de a naivsága győzött. Tipikus, azt hitte, hogy mellette majd megváltozik.
Miért is kéne megváltoznia?
Miért esik a legtöbb nő ebbe a hibába? Ráadásul ha kudarcot vall a project a másik felet hibáztatják.
2010.09.09 12:39:59sousse
Ki a t.k.m az a klusmán viktor?!
2010.09.09 13:48:28calvin&hobbes
2010.09.09 09:54:42Zoe_the_Genius
Marhára nem ismered a helyzetet. Én a TE helyedben befognám a kicsi szájacskámat és nem pampognék itt. Nézz utána a megélhetési kurva címszónak a szótárban... majd a feleség hátterének... ha van egy kis józan paraszti eszed, rájössz, hogy NEM volt szüksége a Viktorra, sem annak a "pénzére" a nyilvánosságot sem kereste...
2010.09.09 21:50:33zöld.csillag
Kedves Zoe the Genius!
Olvasva kommentedet, csak egy kérdés, ha már ennyire jól imered a helyzetet. Ha Anikónak sem Viktorra, sem az ő pénzére nem volt szüksége, akkor miért ment hozzá feleségül és miért szült neki egy gyermeket, és miért teregeti a családi szennyest a nagy nyílvánosság előtt???
Ki milyen virágot szakít, olyat szagol!!!!
2010.09.09 21:53:25zöld.csillag
Bocsánat Zoe the Genius!!!
Ez a kérdés calvin and hobbes-nak szól!!!
Kedves calvin and hobbes!!!
Olvasva kommentedet, csak egy kérdés, ha már ennyire jól imered a helyzetet. Ha Anikónak sem Viktorra, sem az ő pénzére nem volt szüksége, akkor miért ment hozzá feleségül és miért szült neki egy gyermeket, és miért teregeti a családi szennyest a nagy nyílvánosság előtt???
Ki milyen virágot szakít, olyat szagol!!!!
2010.09.09 21:59:56zöld.csillag
legend of a dead spider reagálnék kommentedre:
Ha a barátnő olyan jó barátnő, akkor nem fekszik le Viktorral, mert tiszteletben tartja a házasságukat.