Ganxsta Zolee nem vállalja DVD-n a szexképeit
2010.09.09. 07:39 - mm
A Sex Action zenekar jubileumi, huszadik évét megünneplő DVD-re a zenekar menedzsere, Nagy Gyula fel szeretett volna tenni néhány kínos képet, amelyeken az látható, hogy a zenekar tagjai nagyon kevés ruhában vannak rajongóikkal - írja a Bors. A képeket végül letiltotta a zenekar több tagja is. Volt, aki arra hivatkozott, hogy azóta már sikeres üzletember lett, de Ganxsta Zolee-ék esetében arról is szó lehet, hogy meglett családapák már. Ráadásul a képeken szereplő lányok személyiségi jogait sem lett volna jó megsérteni. "A kilencvenes évek elején a Sex Action zenekarral többször is végigturnéztuk az országot, hihetetlenül népszerűek voltak a fiúk, gyakran a város határában vártak minket a rajongó lányok. Zoliékat kötelezte a név, ezért minden csajt lefektettek, önként jelentkezőkből pedig sosem volt hiány" - mesélte a menedzser a lapnak. A DVD-re ugyan nem kerültek fel a képek, de a zenekar honlapján található galériák hemzsegnek az aligruhás, néha kínos helyzetekben lévő rajongóktól, illetve zenekari tagoktól.



Kommentek
2010.09.09 07:49:59kirúzsoz.
régen a farkával integetett a színpadon.
középkorúak lettek, szarvasbőr könyökvédős kardigánban flangálnak és féltik a lányaikat az olyan pöcsöktől, mint ők voltak.
ez a világ rendje
2010.09.09 07:56:01Fi-ona
Kirúzsoz! nagyon jól leírtad, pont ezek a faterok akarják lelőni a lányuk köré merészkedő udvarlót...akik elfelejtik , hogy ők is voltak fiatalok és úgy viselkednek mint egy minta férj/apa:DDDD
2010.09.09 08:03:50Fi-ona
szarvasbőr könyökvédős kardigánba"""- ez kész:DDD
2010.09.09 08:17:57spanyi
nembaj ZOOOlee a te lányodat is dugni fogjákk!!!!!!
2010.09.09 08:29:38legend of a dead spider
Remélem , jó sokan.
2010.09.09 08:35:02Látnokzsálya
talán ő lesz az új fishburne lány... :D
2010.09.09 08:41:17Yvettebabacool
ez gusztustalanul rosszindulatu
2010.09.09 08:48:46Yvettebabacool
tenyleg dekurvajo muri, hehe:) hehe:) hehe:)
ezt most ugye csak poenbol
2010.09.09 08:55:09paradicsomsali
2010.09.09 08:48:46Yvettebabacool
miért kapod el a vizet?, a fanyalgók nem kúrtak az éccaka, ez fáj nekijek. hehe:) hehe:)
2010.09.09 08:56:13ragadicspityu
csodás PR-cikk, most már az is a zenekar oldalát nézi a csajok miatt, aki sosem ismerte őket.
2010.09.09 08:57:33szép új világ
Nem csodálom. Bűnronda nőkkel nem dicsekszik az ember.
2010.09.09 09:03:55Yvettebabacool
ja, ja. hehe:) hehe:)
2010.09.09 09:17:45lord barbazoo
''...amelyeken az látható, hogy a zenekar tagjai lefekszenek a rajongókkal...''
ezmiez?
2010.09.09 09:19:33Sharam
jó bulik lehettek! ;))
[link]
2010.09.09 09:20:19Sharam
[link]
2010.09.09 09:21:02Sharam
bocs, nem azt a linket szúrja be amit beírtam :(
2010.09.09 09:21:42paradicsomsali
hehe:) hehe:) hehe:)
2010.09.09 09:27:55Johnny Favorite®
A zenekarból majdnem mindenki felcibálta magára a sertés jelmezt.....
2010.09.09 10:06:36Brucia
Nem azért féltik a lányaikat, mert elfelejtették, hogy ők milyenek voltak, hanem azért, mert PONTOSAN TUDJÁK!:)
2010.09.09 10:15:36legend of a dead spider
De egyébként lehet , hogy csupán fejlettebb a jogérzékük , mint a menedzseré.
2010.09.09 10:21:20kirúzsoz.
szerintem sem kell határt átlépni.
valakinek a gyereke az tabu.
dugós-kurvás fantáziákba megnevezni egy hároméves kislányt kábé annyira geci mint hajléktalant leköpni.
2010.09.09 10:32:43Pilgram
azért nem kicsit hibátlan fullos buxákat töcsköltek a képek alapján :D
2010.09.09 10:49:41MociGSXF750
„pont ezek a faterok akarják lelőni a lányuk köré merészkedő udvarlót...akik elfelejtik , hogy ők is voltak fiatalok”
Igen, pont ezért féltik lányukat, mert tudják, mert ők már átélték azt az időszakot.
Ebből tanulván próbálják védelmezni gyermekeiket. Ne felejtsd el, hogy az óta csak még jobban elkurvult a világ. Az akkori srácok is mások voltak, a mostaniakról meg ne is beszéljünk.
Tessék elgondolkodni, visszanézni, hb-ra emlékezni, ki mit csinált azokon a bulikon. Nem hiszem, hogy mindenki a sarokban ült és hátratett kézzel nézte, míg többi bulizik.
Az akkor, egy életstílus volt számukra. Most meg családapák.
Mélyen elítélem azokat, akik egy 3 éves gyermekre ilyeneket írnak. Kiba szeretem a humort, de ez amit leírtak fentebb, undorító.
2010.09.09 10:52:17queensryche
Né má', senki nem írta, hogy 'amúgy szar dobos/nem is tud dobolni'. Fejlődtök :P
2010.09.09 11:53:57kockafoto
"féltik a lányaikat az olyan pöcsöktől, mint ők voltak"
Akkor is meg lesznek baszva. :D
2010.09.09 11:57:30kockafoto
Lehet rinyálni itt a kislányok miatt de 14 éves koruk után seggbe lesznek durrantva. Akár egyszerre több fasz is.
2010.09.09 12:04:18Yvettebabacool
nem tudom van-e gyereked
de ha majd kiderul hogy lany lesz, tetovaltasd ezt a seggbedurrantos faszod vegere
2010.09.09 12:53:31kockafoto
Yvette
Rossz emlék? Durván csinálták neked? :D
2010.09.09 14:17:47stuccer
@kockafoto: lehet nem tetszett neki a szárazon seggből szájba :D
2010.09.09 14:19:08GT007
Jé az első galéria első képe egyből Kata... Nem tudtam, hogy nekik is megvolt. Persze sok embernek, köztük nekem is, de ez most mindegy...
2010.09.09 14:28:46Yvettebabacool
2010.09.09 12:53:31kockafoto
Yvette
Rossz emlék? Durván csinálták neked? :D
mit, ezt mibol kovetkeztetted ki te agyhalott?
2010.09.09 14:17:47stuccer
@kockafoto: lehet nem tetszett neki a szárazon seggből szájba :D
nem, mert a te szaros segged utan apad csak hadonaszni tudott az undortol a farkaval, hasznalni mar nem birta, mielott lerohadt neki
2010.09.09 14:40:02Aadriana
honnan ez a sok budos paraszt?
kockafoto... stuccer...
2010.09.09 14:45:50vernarancs
Aadriana, ottmaradtak a gepteremben technika ora utan.
2010.09.09 14:47:25Aadriana
:D lehet..
vagy a rend orei? A nickek alapjan. Vagy tuzoltok?? :) Ott szeretik allitolag a beavato `szertartasokat`
2010.09.09 14:55:21Aadriana
2010.09.09 14:53:16Gyagyás Tóni
Aadriana
Anyádból! Szia tesó!
ez mar valami. Biztos helyesfiuka vagy
2010.09.09 15:05:11kockafoto
Yvettebabacool
Anyád mondott valami hasonlót amikor a szájába szartam.
2010.09.09 15:10:44Aadriana
VELEVET a budos parasztokat takaritsatok ki
2010.09.09 15:12:49kockafoto
Akkor te is repülsz mocskos szuka!
2010.09.09 15:13:41Aadriana
ennyire nem lehetsz frusztralt vagy dee?
2010.09.09 15:14:33Nina Skye
Ne aggódj Foreszt, már jön a tabi adagod.
2010.09.09 15:34:45Aadriana.
Mocskos ribanc vagyok!
2010.09.09 15:44:04GiveItAway
GT007:
Ez legyen a legnagyobb siker az életedben, hogy megvoltál Katának. :D
2010.09.09 15:49:22MociGSXF750
mm
Tudom, sok a dolgod.
De csendben megkérdezném, tényleg nem szoktad elolvasni, moderálni kommenteket?
2010.09.09 15:50:36kirúzsoz.
Aadriana látjuk, hogy pontot tett a neved végére és használja.
Ne foglalkozz vele, ez egy hülye.
2010.09.09 15:54:13vernarancs
2010.09.09 15:34:45Aadriana.
Te tenyleg az vagy. Ellentetben Aadriana-val. Koszonjuk, hogy ezt megosztottad velunk. Ongol :D
2010.09.09 16:33:54szobakutty
heh elis felejtettem már milyen volt zanazoltán arcszőrzet nélkül...
2010.09.09 16:41:53Minden kedden megmosom a pöcsömet
[link]
286-os vicc egyből beugrott.
2010.09.09 16:45:40Nina Skye
Fujj:)
2010.09.10 10:27:28GT007
GiveItAway: a lényeget levetted, ügyes vagy, leülhetsz.
2010.09.11 10:22:34pancsoló nagylány
féreg vagy , sazoo