Az X-Faktor zsűritagjának életét a Bors cikksorozatban tekintette át, és Geszti Péter a mai adagban az irigységről és a nőideáljáról osztott meg magvas gondolatokat. „Az irigység nem rokonszenves, de természetes emberi tulajdonság, a jó értelemben vett irigység még motivációs alapnak is elmegy. Ugyanakkor, ha valaki állandóan irigy másokra, az azt jelenti, hogy valamiben sikertelen és frusztrált. Őrületes energiát visz el belőlünk a mély és sértett irigység. Az irigységből ugyanis rosszindulat lesz, a rosszindulatból pedig egyenes út vezet a kudarcos élethez, mert az az energia, amit mások utálatára fordítasz, leveszi az energiaszintedből azt, amivel valami jót és tehetségeset hoznál létre” – fogalmazta meg véleményét Geszti.

A tehetségkutató mentora a magánéletéről is beszélt. Elmondása szerint mindig is azok a nők fogták meg, akik önálló személyiségek voltak, és képesek voltak a saját lábukon megállni. „Soha nem tudtam olyan nő mellett megmaradni, aki plüsscicaként várt a sarokban, és mindent rám bízott” – nyilatkozta Geszti, aki szerint ilyenkor nincs meg a kihívás, és hamar elül a szenvedély. Feleségére ez azonban egyáltalán nem jellemző, és az egykori rapper elmondása szerint teljesen megváltoztatta a család, és már azon morfondírozik, hogy mi lenne, ha a lányának testvére születne.

27-gesztipeter-IMG 5398