horoszkóp

Már kurvának sem elég jó Tiger Woods exszeretője

2010.09.10. 21:42

Munkaadója megvált Devon James pornószínésznőtől, aki kábé huszadikként állt be a Tiger Wood-szeretők sorába. James még májusban jelentkezett a New York Postnál, majd júniusban bejelentette, hogy van egy Woodstól született fia. Devon DNS-teszttel szerette volna bizonyítani az igazát, ám, hogy erre végül sor került-e, az nem derült ki. Most mindenesetre a TMZ azt írja, hogy Jamest kirúgták Nevada egyik leghíresebb bordélyházából, a Bunny Ranchből, ahol eddig prosituáltként dolgozott. A hírt a bordélyház tulajdonosa, Dennis Hof is megerősítette a portálnak, megjegyezve, azért vált meg a közelmúltban alkalmazottjától, mert azzal, hogy a nyilvánosság előtt kiteregette a Tiger Woods-sztori részleteit, kiderült, hogy ő képtelen diszkréciót biztosítani a kliensek számára.

Devon James
Devon James

Volt főnöke egyúttal "besúgónak" és "szemétládának" nevezte Devont, és megjegyezte, a legrosszabbat kívánja neki. A TMZ a nő sajtósát is megkereste - merthogy már az is van neki -, aki elmondta, Devon csak egy alkalommal dolgozott a bordélyházban a Woods-ügy előtt, majd hozzátette, a főnöknek sem kell mindig hinni, ugyanis a Bunny Ranch menedzsementje rendszeresen hívogatja, hogy menjen vissza dolgozni.