Minden alkalommal, amikor felszáll a repülőgépre, sms-eket küld egy évvel ezelőtt elhunyt férjének Lisa Niemi, Patrick Swayze özvegye - derült ki abból az interjúból, amit a People magazin készített Niemivel. Az asszony, aki 32 éven át, a színész halálig Swayze mellett állt, a lapnak elmondta, képtelen volt felhagyni korábbi szokásával. "Megírom neki, hogy szeretem" - mondta Niemi, aki hozzátette, az sms-küldés után mindig elsírja magát. "Az üzenet még egyetlen egy alkalommal sem jött vissza. Úgyhogy vagy ő kapja meg valahogy, vagy valaki más, aki használja a számát. Ha az utóbbi igaz, akkor sem bánom, mert az a valaki ilyenkor arra gondolhat, hogy van valaki a világon, aki szereti." Férje halálának évfordulójához közeledve az asszony arról is beszámolt, hogy bár úgy gondolta, ki fog borulni, amikor a hasnyálmirigyrákkal küzdő Swayze a karjai között hal meg, végig erős tudott maradni, mert tudta, hogy férje már egy jobb helyen van, és nem szenved.