horoszkóp

Haumann Pétert választották a Nemzet Színészévé

2010.09.21. 22:01

Haumann Pétert választották a Nemzet Színészének a nyáron elhunyt Kállai Ferenc helyére, így ismét teljes létszámú, 12 tagú a Nemzet Színészeiből álló testület - közölték a Nemzeti Színházból, ahol hagyományosan helyet adtak a választásnak. A döntést kedden délután 50 perces zárt tanácskozás után hozta meg a másik tizenegy művész. A hírt a teátrum főigazgatója, Alföldi Róbert telefonon közölte Haumann Péterrel.

Haumann Péter színművész 69 éves, a főiskola elvégzése után játszott egyebek mellett a debreceni Csokonai Színházban, a pécsi Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, jelenleg a Katona József Színház tagja. Kossuth-díjas, örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, számos kitüntetésének egyike a tavalyi Prima Primissima-díj. Egyik legismertebb televíziós alakítását az Indul a bakterházban nyújtotta, de sokan ismerhetik hangját a Macskafogóból, amelyben Safranek figuráját szinkronizálta.

A Nemzet Színésze illetve a Nemzet Színésznője címet azok kaphatják, akik fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtottak; betöltötték a 62. életévüket; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltöttek. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb 12-en viselhetik, és életük végéig havonta 500 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot.

A Nemzet Színésze cím jelenlegi birtokosai: Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Király Levente, Komlós Juci, Máthé Erzsi, Psota Irén, Szabó Gyula, Tordy Géza, Törőcsik Mari és keddtől Haumann Péter. Kedden a Nemzeti Színházban gyűlt össze a művészek nagyobb része, a többiek telefonon adták le szavazatukat.