Az Édesnégyes című műsorban párra lelt énekes már nincs együtt az ő Veronikájával, mert nem volt ideje a nőre - írja a Bors. „Szakítottam Kozsóval, hisz élőben alig találkoztunk, nem sok ideje volt rám. Állandóan úton van, sokat koncertezik vagy stúdióban dolgozik, telefonon keresztül élt velem párkapcsolatot. Szeretetéhes nő vagyok, akinek arra van szüksége, hogy mindig a közelében legyen a párjának. Meguntam ezt a helyzetet, nem tudtam tovább tolerálni, ezért tettem pontot a dolog végére. Jellemző módon ezt is csak telefonon sikerült” – magyarázta Nyéki a napilapnak, majd azt is hozzátette, új pasija van másfél hete. Kozso persze belátta, hogy mindenért ő a felelős, hiszen, miatta nem jött össze ez a frigy. „Ismét választás elé kellett állnom, és megint a karrier volt fontosabb a magánélet helyett. Rony többre vágyott, mint amit én nyújtani tudok. Nekem most nagyon fut a szekér, sok meghívásnak kell eleget tennem, ezek a dolgok fontosabbak az életemben. Így sokkal tutibb lesz mindkettőnknek” – igen, mi tényleg megsajnáltuk a zenészt, hogy a karrierje áll a boldogsága útjába.