A Bors híre szerint komédiára hajazó tárgyaláson vallottak kedden a prostituáltak Keleti Györgyi ügyében, akit üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolnak már évek óta. Tegnap közel ezeroldalas nyomozati anyagot ismertettek a vádlottal, és tanúkat hallgattak meg. A kikérdezés vidám hangulatban telt, többször is felkacagott egy-egy jelenlévő, olyan mondvacsinált okok miatt nem jelent meg néhány tanú. Volt, aki azzal mentette ki magát, hogy Bécsben nyaral, egy éjszakát tölt egy szálloda egyágyas szobájában.

Keleti is jó szórakozott: "Vicces volt a tárgyalás. Egyébként is olyan régi dolgokról beszéltek, amikre én már nem is igazán emlékszem" - nyilatkozta a lapnak a modell, aki akár négy és fél év börtönre is számíthat, ha bebizonyosodik bűnössége. Márpedig a megjelent lányok egyöntetűen állították, hogy Keleti segített nekik szállást foglalni, amiért pénzt is kért, de csak egy esetben kapott, olyan rosszul ment az üzlet Olaszországban. "Azt hallottam, hogy a prostitúció kapcsán vegyem fel a kapcsolatot Györgyivel, mert ő tud nekem segíteni abban, hogy dolgozhassak. 2006-ban megkerestem, és említette, hogy Rómában dolgozott prostituáltként, és hogy lányokat szervez ki erotikus munkára. Nekem is segített" - vallotta az egyik szexmunkás. Ítélet az ügyben még nincs, jövő héten újabb tárgyalás lesz.