horoszkóp

Zimány Linda visszaszorítja a bulvárt

2010.09.24. 12:09 Módosítva: 2010-09-24 12:10:15

Zimány Linda hamarosan elkezdi letölteni a kötelező gyakorlati idejét, úgyhogy nem lesz ideje a csizmi színéről csacsogni a médiának - derült ki a Tabu TV legfrissebb anyagából. "Ha minden jól megy, akkor még idén a két szemeszter alatt elkezdek gyakorlatra járni, belefogok az ügyvédi tanulmányokba, hiszen az államvizsga után már kell is majd három év gyakorlat. Annak idején eléggé kedvet kaptam ehhez a sajtópereim kapcsán, és sok kapcsolatom is lett ezáltal az ügyvédek körében."

Zimány elsősorban polgárjoggal és médiajoggal foglalkozó ügyvéd szeretne lenni. "Később szívesen képviselném az ilyen ügyekben a barátnőimet is, de eddig is adtam már tanácsokat szerződésekkel, vagy akár perekkel kapcsolatban. Ugye mindig az a jó a kezdőkben, hogy sok minden eszedbe jut józan paraszti ésszel, és utána meg rájössz, hogy tök jó, amit mondtam. Valamilyen szinten majd biztosan fel kell adnom a karrierem a jog miatt, de ha médiajoggal foglalkoznék, akkor valószínűleg össze tudnám kötni a kellemest a hasznossal, hiszen például majd médiajogi tanácsadóként is be tudnék ülni egy tévéműsorba. A bulvárt lassacskán vissza kell majd szorítanom, de az elkövetkezendő egy év pont arra lesz jó majd, hogy ne jelenjen meg minden nap az, hogy milyen színű csizmát vettem fel."