Kovács Áron becsületsértőnek érzi, hogy szerepel Liptai hódítási listáján
2010.09.26. 11:03 - stroke
Miután Kovács Áron neje elmondta a Borsnak, habár férje neve is szerepel azon a listán, ami Liptai hódításait összesíti, ő bizony nemcsak a férjében, de a műsorvezetőben is bízik, hiszen jó a viszonyuk. Most a Blikk magát Kovács Áront is megkérdezte, valószínűleg arról – merthogy nincs odaírva -, hogy tényleg együtt volt-e Liptaival, aki a feltételezésen is nagyon felháborodott. „Egy szó sem igaz az egészből. Engem, mint családos embert megvádoltak, és ez becsületsértés. Száz évvel ezelőtt ezt vérrel mosták le. Claudiával barátok vagyunk, megtisztelt azzal, hogy kiöntötte nekem a lelkét. Sosem kockáztatnám meg, hogy szexuális útra tereljem ezt a kapcsolatot, és ezzel tönkretegyem a barátságunkat” – mondta Kovács. A műsorvezető mellett még Kucsera Gábort és Kozsót is meg akarta szólaltatni a lap, de csak az utóbbinál jártak némi sikerrel. „Liptai Claudia annyira kiemelkedő személyiség, hogy bármit csinál, az érdekes az emberek száméra. Sok boldogságot kívánok neki” – mondta Kozso, akinek ezért kár volt megszólalnia.

Kommentek
2010.09.26 11:14:40Sеntа'
Csomóan nem kerültek fel arra a listára... azok vajh hogy csinálták?!
2010.09.26 11:19:04zokniszaurusz
Hányinger ez az egész felhajtás,kár hogy csak ez tudja felvillanyozni az embereket.Szerintem a Liptai egy horpadt csöcsű tepsiseggű pulyka tojás aki ráadásul még rohadt közönséges is,bár a kamerák előtt moderálja magát kicsit attól még egy hisztis sötét ribanc.Nem értem hogy mért csinálnak belőle istennőt.
2010.09.26 11:28:13legend of a dead spider
Én nem hiszek a férfi , női barátságban , főleg , ha Caludijáról van szó.
2010.09.26 11:47:16Penta
Kovács day
Ha megdugta, ne vinnyogjon.
2010.09.26 11:49:28radiator1
Itt az ideje, hogy a TV2 lecserélje ezt az csöpögően unalmas proli libát. A TV2-t minősíti, hogy képtelen túladni rajta, vagy nem akar?
2010.09.26 12:34:09szaddam58
Én bezzeg lemaradtam erről a listáról!
Pedig az 50% meg volt!!!
2010.09.26 12:38:26I.puntschu
Ez az a kovács, aki magas, illetve zömök és zárkózott, illetve nagypofájú?
2010.09.26 12:42:06I.puntschu
Ki az a kozso, és miért szólal meg?
2010.09.26 12:42:23Sеntа'
2010.09.26 12:38:26I.puntschu
:DDD
2010.09.26 12:53:47smartika
Kozso: a szeretet nagykövete. És nincs ideje nőzni, mert nagyon megy a szekere.
2010.09.26 15:34:57gmami
Na mindent azért nem kell elhinni, egy szép fiatal elvált nőre mindenki irigy és fűt fát kitalál, még ha csak beszélgetnek is vele.Én is így jártam, még azzal is összetoldottak akit nem is láttam. az emberek csöpögnek a rosszindulatól és nem segítenek hanem csámcsognak kitalált pletykákon. Undorodom a sok irigy bunkótól, a férfiak meg még !!rosszabbak !!!!Az agyukat használnák a farkuk helyett mert ott sincs több ÉSZ!!!!!!!!!!!!!!!
2010.09.26 18:38:43Fi-ona
ezt hülye gyereket meg kedvelem
2010.09.27 02:10:29====== vadparaszt ======
Ja, ez egy jó arc, és milyen szépen kivágta magát, úgy, hogy közben még a kistehént se sértse meg.
2010.09.27 08:37:14rögtönrög-tön
Szerintem megvolt! Az asszony elnézi!
2010.10.12 19:37:30sara
Vagy benézi...