A zenész kiállt a 2001-ben bezárt fájlcserélőrendszer, a Napster egyik alapítója, Sean Parker mellett, mondván, ha nem ment volna neki már akkor is jól, ő is tutira használta volna az illegális zeneletöltést. Parker a Napster bezárása után 2004-ben tűnt fel ismét az IT-szcénában, ekkor szerződtette tanácsadóként a frissen alapított Facebook. Mivel pedig a legnagyobb közösségi oldalról készülő, The Social Network című filmben az énekesből lett színész Timberlake játssza Parker szerepét, alaposan utánanézett, hogy is volt pontosan ez az egész ügy a Napsterrel.

“Akkoriban, mikor a Napster indult, én úgy 19-20 éves lehettem, akkor mentem volna főiskolára, ha nem sikerült volna elkerülnöm, hogy rendes szakmám legyen” - célzott Timberlake saját egykori tinisztár-pályafutására. A színész úgy véli, csóró főiskolásként nyilván maga is a zenék beszerzésének ezt a módját választotta volna, sőt azt állítja, zenész létére a szerepre készülésekor sokkal inkább szimpatizált - a többek közt a Metallica, Dr. Dre és egy rakás nagy lemezkiadó által milliárdokra perelt - Parkerrel, mint saját szakmájával. “Érzelmileg bevonódtam... sokkal inkább azonosultam a vádlottakkal, mint a sértettekkel, a nagy lemezkiadókkal, akik főiskolás kölyköket csesztettek volna a zeneletöltésekért. Nyilván én magam is töltögettem volna akkoriban” - idézi őt a Starpulse.