Miután Wayne Rooney felesége megbocsátotta az angol focista hűtlenkedését, úgy döntöttek, mindent megtesznek azért, hogy megmentsék házasságukat. Wayne Roones és neje ezért múlt éjjel repülőre ült, és Prágába utazott, még közös gyermeküket is otthon hagyták - adta hírül a Daily Mail, amely nem felejtette el megjegyezni, hogy a London-Heathrow-i repülőtéren készült fotók tanúsága szerint a házaspár tagjai között még van mit helyrehozni. "Wayne azt szeretni, ha ez az út olyan lenne, mint egy második nászút" - nyilatkozta a Sunday Mirrornak egy névtelen ismerős, aki azt is elmondta, hogy a házaspár azért döntött úgy, hogy gyermeküket a nagyszülőkre bízzák, mert így végre kettesben lehetnek, és felidézhetik, miért is szerettek egymásba nyolc évvel ezelőtt.