Több helyi óvoda sem látja szívesen guangzhouban azt a hároméves kínai kisfiút, aki 60 kilót nyom - metro.co.uk. Attól félnek ugyanis, kárt tesz a többi gyerekben. Édesanyja a lapnak úgy nyilatkozott, hogy Xiao Hao „csak nagy és szeret játszani”. Az asszony egyébként úszással próbálja fogyasztani a fiát, de még az úszógumik is túl kicsinek bizonyultak. Az orvosok egy része úgy véli, Hao növekedési hormon-zavarban szenved, míg mások szerint az egyke rendszer miatt kialakult társadalmi jelenség (a Little Emperor (kis trónörökös) szindróma) az oka mindennek, ahol a rokonok túletetik a gyereket. Abban viszont egyetértenek, hogy Hao nem maradhat így, mert a szíve nem bírja a megterhelést, és egy idő után felmondja a szolgálatot.