Mivel a TV2 úgy döntött, péntekre teszi át a Megasztárt, (ami 20.40-kor kezdődik) a Jóban Rosszban című szappanoperát is korábbra kényszerültek tenni, az Aktív műsorideje pedig minimálisra csökken - adta hírül a Bors.

Ráadásul nem a magazin megkurtítása az egyetlen áldozat, amit a csatorna meghozott a tehetségkutató verseny megmentéséért. Eszenyi Enikő a műsorhoz igazodva annak idején úgy tervezte kötelezettségeit, hogy a szombatjai szabadok legyenek. A pénteki adásokhoz viszont nem mindig tud alkalmazkodni, így a jövőben előfordul majd, hogy nem lesz jelen a zsűriben.

Mindazonáltal Friderikusz úgy érzi, a TV2 jól döntött: "Már korábban megmondtam, okosabb enged. Ez alapvetően a TV2 győzelme, én pedig örülök, hogy közvetíthettem a nézők és a csatorna között" - nyilatkozta a lapnak.

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter szerint a konkurencia nem a nézői igények miatt költöztette a Megasztárt: "Nyilvánvalóan azért változtattak, mert az X-Faktort sokkal többen kísérik figyelemmel, mint őket, így a nézettebb műsor elől kitértek. Azt gondolom, a TV2 döntését nem a nézők szempontjai mozgatták, mert akkor nem a nagy érdeklődésre számot tartó Barátok közttel szemben indítják" - magyarázta.

Eszenyi Enikő nem kívánt nyilatkozni a napilapnak az ügyben.