Az Ancestry.com szerint az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, valamint a Republikánus Párt volt alelnökjelöltjének van egy közös őse, egy Smith vezetéknevű protestáns lelkész, aki pár évszázaddal ezelőtt élt  – írja a Telegraph. Sőt, a jelenlegi elnök és egyik legnagyobb kritikusa, Rush Limbaughnak is akad közös ősük, aki nem más, mint egy Richmond Terrell nevű telepes, aki a XVII. században érkezett meg Amerikába. Az Ancestry.com munkatársa, Anastasia Tyler szerint nem ritka, hogy ilyen kapocsra lelnek két olyan ember között, akik bizony a politikai nézetek tekintetében nem igazán ugyanazt az irányvonalat képviselik. Két évvel ezelőtt is fény derült pár érdekes rokoni kapcsolatra. Mint kiderült, Barack Obama távoli unokatestvére Brad Pitt, George W. Bush, sőt, távoli családtagjai közé sorolhatja Dick Cheney egykori alelnököt, Sir Winston Churchill brit kormányfőt és Robert E. Lee-t, a polgárháború tábornokát is.