horoszkóp

Egymillió dolláros dalpárbajra hívták ki Lady Gagát

2010.10.14. 18:35

A hírességet kihívták egy énekversenyre, amelynek keretében eldől majd, hogy ő a jobb vagy esetleg ellenfele, Alisa Apps előadóművész – írjs a msnbc.com. A televízió által közvetített zenei mérkőzésre a New York-i Madison Square Gardenben vagy a londoni O2 Arénában kerülne sor, és az énekesnőknek több dalt is elő kellene adniuk. A győztes pénzjutalmat kap, amelynek összege legalább egymillió dollár lesz. Apps kifejtette, hogy sajnálja Lady Gagát, aki szerinte nem túl valódi, és tulajdonképpen a zeneipar jól működő marketinggépezetének köszönheti sikerét. „A verseny remek lehetőség arra, hogy kiderüljön, mi tetszik jobban az embereknek: a művi vagy a valódi” – nyilatkozta a kihívó. Az énekesnő egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, hogy hajlandó-e összemérni tudását kolléganőjével.