Egy skót szobrász, bizonyos Alan Herriot alkotja meg a kétszázezer fontot érő emlékművet, amivel egy különleges medve előtt kívánnak tisztelegni – írja aTelegraph. Wojtek a II. világháborúban a lengyel hadsereg egyik alakulatának kabalaállata volt, és a háború után, 1947-ben az edinburgh-i állatkertbe került, ahol élete végéig gondoskodtak róla. Az emlékmű, amit várhatóan egy év múlva lepleznek majd le, nemcsak a hős medvét ábrázolja, hanem gondozóját, Peter Prendyst is. „Bár főként arról ismert, hogyan segített a katonáknak lőszereket cipelni, de tulajdonképpen az a leginkább értékelendő, hogy milyen hatással volt a jelenléte a katonákra. Azt szerettem volna ábrázolni, hogy milyen közeli barátok lettek, hogy mennyi örömet okozott nekik. Persze nem csak a medvéről szól mindez, hanem arról is, hogy a lengyelek milyen fontos szerepet játszottak a II. világháborúban” – nyilatkozta Herriot.