Szerdán óriási esemény tartotta Zuglót izgalomban, ugyanis nemcsak Bíró Ica, Kustánczi Lia és Groovehouse Judy hívták meg, hanem kedvencüket is, akiknek egy szépségversenyt szerveztek. A sajtóközlemény szerint az ölebeikkel érkező celebek összemérték tudásukat, hogy kiderüljön, milyen gazdák is valójában. „Mivel most találkoztak először a kutyusok, ezért mindenkiben ott volt az aggodalom, hogy ki hogyan fog viselkedni, volt is rá ok. Először a fürdetésre került sor, ahol Judy már eleve hátrányba került, mivel ő két kedvencét fürdette édesanyja segítségével, valamint Yodához és Ronihoz képest négyszer nagyobbak. Segítségükre volt egy kutyakozmetikus is, mivel ritkán dugják kádba otthonukban az ebeket. Ezután következett a sztárok számára a legizgalmasabb rész, amikor is kedvük szerint öltöztethették ebeiket. Bíró Ica itt már nehezen bírt Yodával, mivel első látásra beleszeretett Jeniferbe (Judy uszkárja). Yodát csak az érdekelte, hogy újdonsült szerelmével lehessen, így Ica elég nehezen tudta öltöztetni kiskutyusát. Roni viszont nagyon békésen tűrte, ahogy Lia több tucat ruhát próbált rá” –állt a sajtóközleményben.


Kiderült, hogy Kustánczi Lia állata a legtürelmesebb, hiszen vég nélkül tűrte, hogy gazdája hajcsatokkal, kutyaékszerekkel díszítse fel. A verseny lényege állítólag az volt, hogy kiderüljön melyik gazda foglalkozik a legszakszerűbben a kutyájával. "Lia felelt meg a legjobban, így Roni állhatott a dobogó legfelső fokára. A két uszkár foglalhatta el a dobogó második fokát és a szerelmes Yoda a harmadikat. De hogy ne csak a kutyáknak maradjon felejthetetlen emlék a szépségverseny, a gazdik is kaptak egy-egy ezüst medált saját kedvenceikről. Ica a kezébe vette és csak annyit tudott mondani: Jé! Ez a Yoda. Volt egy negyedik meghívott sztárvendég is, Ganxta Zoli, aki jelezte, hogy magára a versenyre nem tud eljönni, mivel színházi elfoglaltsága ezt nem tette lehetővé, de oda fog látogatni, mivel imádja a kutyákat. Ez így is történt, bár nem hozta magával Doncit és Leont. Azonnal barátságot kötött a helységben lévő kutyákkal. Zoli is kapott egy ékszert, egy speciálisat. Fénykép alapján elkészítettek neki a nemrég elhunyt kedvencéről, Diegoról egy medált, melynek a hátuljába bele is írták, hogy "Diego emlékére". Zolit nagyon megérintette a kapott ajándék, percekig nem tudott megszólalni. Ezt megérezte az egyik kutya és rögtön oda is bújt hozzá." A közlemény végül azzal záródott, hogy mivel szerelmek szövődtek az eseményen, az sem kizárt, hogy a jövőben kutyaesküvőre kerül majd sor.