„Nekünk az a dolgunk, hogy görbe tükröt tartsunk. Ha Terry nem hangoztatná minden héten, hogy éppen férfi lesz vagy nő, értenénk az érzékenységét. Amerikában ma már egy humoristának mindent ki lehet mondani, épp itt lenne az ideje, hogy Magyarországon is véget vessünk a baromi nagy érzékenységnek” – mondta Nacsa Olivér a Blikknek, miután kiderült, hogy Rácz Károlynak nem tetszett az a paródia, amit két hete lement a Frizbi című műsorban. Bagiék a politikában betöltött szerepét figurázták ki, valószínűleg ezért is akarja bíróságra vinni az ügyet. „Ők paródiának és humornak szánták, de inkább szánalmas és gusztustalan volt. Engem úgy állítottak be, mint egy mocskos szájú, trágárul beszélő valakit, pedig sok mindent lehet rám mondani, de ezt biztosan nem. Az utolsó számba adott mondat szerint Fábry nemiszervére vágyom. Lehet, hogy a humorista páros ezzel így van, de nekem más az ízlésem e téren. Fábryval szemben egyébként már nyertem hasonló pert, vaskos nem vagyoni kártérítést ítéltek meg, és nyilvános bocsánatkérésre kötelezték, amit meg is tett” – mondta Rácz, aki a tököli önkormányzatnál akart testületi tag lenni.