Szíj Melinda már kétszer kiesett a Megasztárból
2010.10.21. 08:29 - bry
A tehetségkutató versenyzője először 2003-ban próbált szerencsét a Megasztárban, írja a Bors. Szíj Melinda akkor már az előválogatón elvérzett, két évvel ezelőtt pedig bekerült a legjobb hatvan versenyző közé, ám végül nem jutott tovább. „Idén azért jelentkezett újra, mert én mellette voltam, s tudta, vigyázok a gyerekekre. Abban is segítettem, hogy átolvastam a szerződését, s megnyugtattam, nyugodtan aláírhatja. Lelkileg így is kikészíti a nyilvánosság, de bízunk benne, hogy most kitart a végéig” – nyilatkozott az énekesnő párja. A korábbi szerepléséről a napilap megkérdezte Presser Gábort és Somát is, ám érthető módon egyikük sem emlékezett a több ezer jelentkező közül Szíj Melindára.

Kommentek
2010.10.21 09:01:18KOBAYASHI MARU
most a bulvárt Szíja.
2010.10.21 09:05:12Lanois
sunáznám
2010.10.21 09:11:17mákosnudli
Ha ennyire nem bírja 1. miért jelentkezett századszorra is? 2. miért veszi el mástól a helyet, aki mentálisan is alkalmas erre a pályára? (+ aki képernyőképes is egyben...)
2010.10.21 09:16:32simon says:
pszichoterapeuta kene neki, nem megaszar
2010.10.21 09:18:45Mahdia
Hiába no, közeledik a péntek.
Addig még nyilatkozhatna a lánya is valamit.
2010.10.21 09:19:03nagyimami
Miért bántjátok! azért,mert nem Ő a legszebb még többeken túltesz az éneklésével.Én szurkolok neki......
Majd megedződik.
2010.10.21 09:24:21scorpioscorpio
Valszeg nem ő generálja az idióta híreket....
2010.10.21 09:26:31Geo_morph
Szíjasztok.
2010.10.21 09:33:57Magdee
Engem rögtön Detre Annamáriára emlékeztetett. Régi mesefilmekben.
2010.10.21 09:34:31Áldozati Penta
Nem értem.
2010.10.21 09:38:00El Argentino
tehát megkapta megint, hogy sz.r és mégsem képes felfogni
2010.10.21 09:43:11Reckl_Amál
Tényleg felbéreltnek tűnik. Most ezt sikerült kitalálnia a TV2-nek: a magyar Susan Boyle, pedig az angol se kellene!
GÁZ!
2010.10.21 09:48:29kakaósbögre
nem szar csak szerencsétlen.
2010.10.21 09:52:06PentaDzsunyior
fing is :D
2010.10.21 09:52:48kommentfelület
Szíjjon héliumot, vagy kéjgázt.
Ez a Szíj ártó.
2010.10.21 09:57:38Áldozati Penta
Szeressétek, Odor Emíliát!:)
2010.10.21 10:06:23vernarancs
"tudta, vigyázok a gyerekekre"
Akkor itt valaki hazudik, mert, hogy emiatt vesztek ossze.
2010.10.21 10:16:18munkamacskák gazdija
Ja, ja, közben meg a Fásy mulatóban is nyomta.
2010.10.21 10:19:49immortalis
Valahol sajnálom szegényt, mert nem való Megasztárnak. De másrészt tudnia kellett, hogy nem való oda...már látott négy szériát, és kettőből nem is jutott tovább...
Most mire számított?
2010.10.21 10:42:17vernarancs
Sir a szaja aztan kozben meg folyamatosan probalkozott, hogy bejusson. Most bent van vegre akkor meg ne rinyaljon. Kornyikaljon.
2010.10.21 10:44:28KOBAYASHI MARU
Ez olyan bakker, mint a futball válogatottunk szövetségi kapitányai.
Mindegyik sírt, mert folyton szarul ment a foci, aztán mindegyik újra elvállalta.
ki érti ezeket?
2010.10.21 10:50:59Rebelde
" segítettem, hogy átolvastam a szerződését, s megnyugtattam, nyugodtan aláírhatja. "
persze, talán egy hozzáértőbbnek kellett volna még átolvasni
2010.10.21 10:51:59szomorutojas
megasztár házban ingyen van a kaja?
2010.10.21 11:08:25Sokorai_Atala
tuti megkeresték, mert az Elza nevű lányt is hívták, de az 50-ből meg kivágták, hogy modoros, pedig nagyon jó a hangja.
2010.10.21 11:24:09sapka
nyilván azért nem jutott tovább, mert nem volt eladható, hiába énekelt jobban, mint a legtöbb megasztár. aztán most az angolok megcsinálták ezt a ronda háziasszonyban sztárt fedeztünk fel, s gondolta a tetves2, hogy jó lesz ez a magyarnak, mert aki ismeri a susan boyle jelenséget, azért nézi, aki nem, az meg magyar háziasszony, tud azonosulni vele.
ott volt talomban, előhúzták. ennyi. megyek inkább kávézni.
2010.10.21 11:25:00jog-ász
azért az angol x factor is megtalálta a maga susan boyle-ját vagy szij melindáját, kicsit erősebb a csaj mint ezek keressetek rá yotubeon: mary byrne a neve
2010.10.21 11:31:41mbaye
Harmadszor indul a Megasztárban, tehát nagyon kitartóan készült az énekesi pályára, és most, hogy továbbjuttatták, ki akar szállni? KAMU!!!
A Szuzánbojl párhuzam tényleg helytálló, már a Csillag születik utolsó szériája is tele volt nyomikkal, hogy a magyar nyomik tudjanak velük azonosulni és küldjék az sms-eket.
2010.10.21 11:32:21jog-ász
[link]
2010.10.21 11:35:56ave
>"Na ja de nyilván akkoriban még nem volt ismert a kiválóan fogyasztható (s legfőképpen eladható) "szuzánbojl féle szerencsétlenség biznisz"
Ott a pont. Pontosan.
2010.10.21 11:45:00tre'
na ezt ki nem sz@rja le. a kormánynak nem kellene lemondania? vagy még nem az jön?
2010.10.21 12:04:25Dorly
Minek jelentkezett,ha nem bírja?????? Menjen vissza az irodába csinovnyiknak akkor!!!!!!!
2010.10.21 12:18:37komzol
az x-faktor fél playback-ről megy, tehát műanyag
2010.10.21 12:20:06komzol
kábé 4-5 beírogató van, akinek nem teszik Szíj Melinda. Sokezernek meg igen.
2010.10.21 12:30:06bodan
Ez is mutatja, hogy mennyire romlik a színvonal. Akit 4 éve még az előválogatókon sem engedtek át, most döntős, sőt vezeti a döntőt szerintem. Szánalmas a Megasztár, sőt, az egész TV2.
Szíj Melindával amúgy semmi bajom, egy normális nő, de hát nem is értem h mit vár ettől a műsortól. Ő is tudja, mint mindenki más, hogy nem odavaló. Ettől eltekintve nayon ellemes hagja van, de messze nem üti meg a régebbi szériák énekeseit sem az ő, sem más szereplő produkciója.
2010.10.21 12:43:04kirúzsoz.
szerintem pedig jól döntöttek, akik nem engedték tovább. nekik volt igazuk. ezzel a nővel nem lehet műsort csinálni, nekik pedig azt kell csinálniuk.
ez a nő tehetséges de sosem lesz profi, viszont van olyan jelentkező aki profi (igen, amatőrként is lehet igazi profinak lenni!)..és ők ezt keresik.
most rontották el, amikor beengedték a médiafelhajtásba pedig tisztán látszik, hogy nem fogja bírni. viszont egy hasonló vagy megközelítően jó és rátermett énekest így kiturtak. hiba volt.
2010.10.21 12:44:55capacete
Most hallottam először, de elég gyenge. Nem tudja kitartani a hangokat és még az ütemet is nagyon durván elszúrta.
A Susan Boyle-faktorhoz Susan Boyle hangja is kellene...
2010.10.21 13:11:46empatia 13
Ha lennék Valaki (TV2, menedzser, dalszerző, gazdag ember, media, netán politikus),nem azzal foglalkoznék, hogy mi volt a múltja (jelene), hanem , hogy Milyen lesz a JŐVŐJE!!!!
Ha ő veszít, MI, az Ország is nagyot VESZÍTÜNK!
Nemcsak egy kiváló, EGYEDI énekessel leszünk kevesebbek, hanem ismét átélhetjük a közös tehetetlenségünket, hogy egy csiszolatlan GYÉMÁNTBÓL, nálunk nem lehet, mindenkire sugárzó sziporkázó BRILIÁNS!
Az ok: Butaság, Irigység, Szakmaiatlanság, Közöny, Empátia hiány.....
Ha gazdag lennék, "vennék" egy HOZZÁÉRTŐ Menedzsmentet, és......
egy év múltán JÓ ÉRZÉSSEL (mert jót tettem),
zsebelném be, a nem kis profitot, a Melinda projektem után!
[link]
feature=player_embedded
Mellesleg, Presser, mint szakértő, Friderikusz, mint közönség, Eszenyi mint nő, maximálisan elismeri a teljesítményét, kvalitásait. Vajon segítenek-e neki a verseny után, hogy sikeresen, értékeit megtartva, eligazodjon, fejlődjön a számára új világban
2010.10.21 13:21:40kirúzsoz.
igen, az valóban reális, hogy minden kapitalista patetikus. (rémisztő együgyűség)
amikor már a harmadik fellépését mondaná le a felfedezetted, 'nekem ez nem való'-ra hivatkozva, akkor már te sem szavalnád a Himnuszt.
2010.10.21 13:24:22bohar
Jó lenne ha más szereplő bulvárhíreivel reklámoznák a műsort nem épp azzal aki tényleg nem bírja.
Utálom ezt a Susan Boyle sztem egyáltalán nincs hasonlóság. Nekem inkább Edith Piaf jutna eszembe-a jelenségről.
Sz.M. története valódi, és jó látni, hogy vki leéli fél életét, magában eltemetve egy vágyat, tehetséget, a környezete is ebben erősíti-és aztán mégis van lehetősége "kinyílni".
2010.10.21 13:44:17aule
edith piaf? pff. ne vicceljetek már...agyamra megy már ez a nő a csirke hangjával, a vonaglásával, meg az álproblémáival.
2010.10.21 13:48:49Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono)
mennyi jóindulat:) egy teljesen normális asszony a mindennapok problémáival. még ezt is irigylitek? pffff :)
szánalom mutyi ország :)
2010.10.21 13:52:25aule
sztem menj el egy nyírségi faluba, és ott szemléld meg a mindennapok problémáit. aztán vesd össze a kettőt.
2010.10.21 13:58:50KOBAYASHI MARU
Ha ekkora gondot jelent a megaszar, faccé indult rajta harmadszor is? He?
2010.10.21 14:02:37kakaósbögre
hagyjátok már.hadd énekeljen.ebből a"műsorból" amúgy sem lehet sikeresen kikeveredni.
2010.10.21 14:04:49kirúzsoz.
Da Moon, ha valaki nem tudja az irígység fogalomkörét rendesen beazonosítani az az a fajta bárgyúság, ami van olyan szánalom, mint az, amikor valaki tényleg irígy.
2010.10.21 14:24:39Űrhajós
ne hasonlítsuk már azért szuzán bojlhoz, mert amaz azért klasszisokkal JOBB.
melinda néha eléggé vinnyogósra és befeszülősre veszi a magas hangokat...
csaxólok
2010.10.21 14:32:42paráznabillegető
pornóznia kéne, nem vitás.
2010.10.21 14:36:36Cliff
szuz-e?
2010.10.21 14:41:37KOBAYASHI MARU
Szerintem vízöntő.
2010.10.21 14:42:20beiglee
nem is tudom.teljesen mindegy,hogy ez a szerencsétlen nő meddig jut el. teljesen eladhatatlan személyiség.még ha jó hangja is van soha sem lesz belőle semmi.igaz lehet,hogy egy pár idős ember meghallgatná ........ . igaz részemről biztosan mindegy mert nem nézem a cigánysztárt:)
2010.10.21 14:42:46empatia 13
Kedves Kirúzsoz!
Igazad van, az előző hozzászólásom, valóban patetikusra sikeredett, és nem is csak Sz. M.-ről, és ezekről a műsorokról szól, hanem picit általánosít.
Pont attól, Szakértő, és Empatikus stb egy menedzsment, hogy megfelelő módon egyéniségre szabva teszi a dolgát. Pl. Megszervezi a"főhőssel" egyeztetve irányítja media megjelenést pl Korda Klárikáról még nem jelent meg előnytelen kép. (ez nem véletlen)
Onnét tudod, hogy jól dolgoznak, hogy NEM mondaná le a fellépéseket.
Egy éve, ugyanezt kvartyogták Tabáni Istvánról, aki köszöni szépen, nagyon jól van!(Élőzenekaros nagykoncertek, egyéb fellépések százai MINDENHOL, és minden szinten, aranylemezek, slágerlista első saját szerzemény a slágerlistákat vezette hónapokig:
[link]
A legújabb száma címe, olyan mint a Dal, azaz Gyönyörűszép!(Már siker, Neo FM
[link] )
Állócsillag lett, úgy, hogy értékrendje (nem celeb) maradt, profizmusa nőtt!
Kívánok Melindának is minimum ekkora Sikert, SZERETETET,ami Istvánt övezi amerre csak jár, itthon, vagy a határon túl.
Egyiküket sem kell szeretni, hallgatni, de el kell fogadni, hogy igény, sőt piaci kereslet is van rájuk. Mellesleg, a szakértők szerint, lényegesen jobb hangúak, mint a "felszínen" egy-két évig ugrándozó tinik, ill. a valamiért a pályán maradó idősebbek.
2010.10.21 14:47:49dakota jennifer
Ha lelkileg kikészíti a sajtó, akkor a francnak jelentkezett?
Kisasszony, ez egy ilyen üzem. Veszélyes. Ha nem bírja, menjen haza, és legközelebb még a jelentkezési lap közelébe se lépjen. Ha viszont már bent van, akkor szorítsa ösze azokat a szép fogait, és egy lendületes mosollyal tekerje magát végig a döntőig! Nem nyafogni, énekelni kell. (Halkan kérdem: mielőtt jelentkezett, sosem olvasott bele a Storyba, vagy a Bestbe? Nem gondolta, hogy ha beválogatják, akkor be is pörgetik celebileg? Ejnye..)
2010.10.21 14:57:13Tabáni kiskutyája
A gazdi nem jár sehova, csak szerelmeskedik feszt az új csajával.
Beszélsz itt hülyeségeket, engem se visz le szarni csak kinyitja az erkély ajtót.
2010.10.21 15:08:47atpijkamo
Negyven éves, de miért hatvannak néz ki?
2010.10.21 15:10:01kirúzsoz.
empátia én drukkolok, hogy összejöjjön a biznisz. vagy a katarzis. :)
Pataki Ági üzletasszony például tudja párhuzamosan működtetni a kettőt, szóval nincs kizárva. és nem feltétlenül tengenyi ész kell hozzá, inkább csak okos mértékletesség, ami higgadsággal jár.
szóval, sok sikert elméletben.:)
2010.10.21 15:40:00Johnny Favorite®
"...Empatikus menedzsment..".....ez olyan mint az ingyen hitel!
Létezhetetlen.
A szurkolás jó dolog..de Melcsire annyira fognak emlékezni 3 év múlva, mint ahogy most pl a 2. széria 6. helyezettjére.
Megrágják s ha elmegy az 'íze' kidobják...ez eddig is így volt, s eztán is így lesz....... B.B. Évi szindróma (..bár kétségtelen hogy Évi ""tehetségét"", egy igencsak 'szűk' (későbbiekben táguló) keresztmetszetben lehet értelmezni!)
2010.10.21 16:33:04Patreides
Ahogy Yoda mester mondta: "Ne próbáld! Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!"
2010.10.21 16:39:13Lindike1
Egy darabig néztem én is ezt a Megasztárt, de valamiért egyik versenyzőre sem tudom azt mondai, hogy emberileg "húdeszimpatikus" lenne....
Mindenkire rá akarnak sütni valami jelzőt, vadmacska, szívtipró, stb... ami szerintem az esetek nagy többségében még csak nem is találó. Szóval, ez a széria nem tudja lekötni a figyelmem, még akkor sem, ha egyébként a produkciók jól sikerülnek.
2010.10.21 16:43:59Lindike1
empatia13!
A tehetség az egy dolog... ami a mai világban sajnos édes kevés! Ha Melinda lelkileg nem tudja feldolgozni, ami körülötte történik, szerintem azzal segítünk neki a legtöbbet, ha visszaengedjük a civil életébe!
2010.10.21 16:46:25kakaósbögre
nem engedem vissza!
2010.10.21 16:46:34Lindike1
És ezt összehasonlítást sem tartom jónak, mármint, hogy a magyar Susan Boyle-ként gondoljunk rá. Két teljesen eltérő egyéniségről van. Susan-on már az első, zsűri előtti meghallgatáson látszott, hogy egy magabiztos, jó kedélyű, talpraesett nő. Melinda pedig szerintem ennek sajnos pont az ellenkezője.
2010.10.21 16:47:41Lindike1
kakaósbögre!
Akkor ne tedd! :) Amúgy szerintem naiv dolog lenne azt hinni, hogy tényleg a nézők döntik el, ki jut tovább és ki nem. megvan ennek a műsornak a forgatókönyve, ebben biztos vagyok.
2010.10.21 16:52:20kakaósbögre
lindike.ezt most agresszív kismalac nevében írtam.ő mostnincs itt de gondoltam megidézem.
2010.10.21 16:57:03empatia 13
T. kiskutyája, csak nem irigykedsz?
Lemezfelvételt is kell valamikor csinálni.
Várlak, pl. a Jam Pubba 31-én. Gazdi!
2010.10.21 17:03:42Tabáni kiskutyája
Kösz legutóbb Samantha Fox fellépésénél voltam ott
Olyan merevedésem volt hogy nem ért le a két hátsó lábam.
Ha nem lennék ott, akkor ne keress!
Baúú
2010.10.21 17:09:05empatia 13
Lindike 1. Susan Boyle-ből sem azért lett sztár, milliós lemez eladásokkal, mert olyan jó hangja van, vagy mert olyan fiatal és csinoska, vagy okos, ráadásul, nagyon nehéz természete, és labilis idegrendszere van. MÉGIS, voltak emberek,akik meglátták, hogy eladható. Nem emberbarátságból,de szakszerűen dolgoznak, nyilván nem ugyanaz a dolguk, mint pl. Madonna közelében, és 50-en felül ez a világkarriert csinált, pedig így látszatra, sok szerethető nincs benne. A HANG, a Kuriózum, és a megfelelő MENEDZSMENT, no meg a nő munkája, elég volt a sikerhez.
2010.10.21 17:11:29empatia 13
T. kiskutyája, akkor gyorsan keress egy kutyakislányt, vagy inkább nagylányt!
2010.10.21 17:57:16tarkabarkabuborékok
Johnny, azért szerintem elég meredek ezt a nőt Susan Boyle-hoz hasonlítani. Susan Boyle-nak eszméletlen hangja van, míg ez a csaj egy teljesen átlagos hangú hisztérika.
2010.10.21 18:02:31igazságos
Ez a nő is csak így akarja eladni magát. Tudtam én, hogy az egész története csak marketingfogás, a hiszékeny birkák meg mindegy, úgyis rá szavaznak. Ja, és még véletlenül se hasonlítsák Susan Boyle-hoz, az énekesnő is kikéri magának! Az ő lemeze fantasztikus, csakúgy, mint a hangja. Egyedi és felülmúlhatatlan.
2010.10.21 18:15:02Panelharcos
Vicc, lassan elokerul a hazipornoja is?? :D
2010.10.21 18:17:08Kiskræpæk
Johnny Favorite ezt írta: "szuzánbojl féle szerencsétlenség biznisz".
Vagyis nem egy az egybe felelti meg egymásnak, és állítja párhuzamba a 2 nőt, hanem magára a _jelenség_ reciklálására, újra hasznosítására utal, legalábbis az én olvasatomban.
2010.10.21 18:18:49robian
tv2 = boyler
2010.10.21 18:19:51Kiskræpæk
Bocs, a fenti ---->
2010.10.21 17:57:16tarkabarkabuborékok
&
2010.10.21 18:02:31igazságos
-nak ment.
2010.10.21 18:27:19robian
tv2 = boyler
2010.10.21 18:31:18Johnny Favorite®
Krapi átlát a szitán...gondolat fonalamat mások számára egyfajta értelmezhető makramévá összegző gondolataid melengetik arrogáns kamráim s'pitvaraim.kösz meg minden.
szerintem 2-2 lesz.! (a metcs'):)
2010.10.21 18:43:18Kiskræpæk
Hamarosan kiderül, ha csak a Debrecen's Hooligans miatt nem szakíccsák félbe a mérkőzést.
2010.10.21 18:56:31beiglee
Semmi értelme szerepeltetni.Max a saját maga próbatételére érdemes indulnia a cigánysztárban.Szegény teljesen nem való közszereplésre vagy bármire ami a médiával vagy énekléssel kapcsolatos. Ő egyszerűen eladhatatlan . Nincs megjelenése sem . szóval leszarom:)
2010.10.21 19:02:57avil
Élni és élni hagyni!!!!!!!!
Hajrá Melinda :)))
2010.10.21 19:17:40top.moh
Egyeseknek ha nem tudnák : Nevekkel nem illik viccelődni és gúnyolódni !
2010.10.21 19:33:54vágtázó halottkém
Melinda aki valóban ÉNEKESNŐ magasan felette áll mindenkinek akit eddig láttam a MEGASZAR színpadán.
Sajnálom, hogy ebben a műsorban fedezték fel és azt méginkább sajnálom, hogy rajta zsírosodik az egész MEGASZAR szerkesztősége.
Melinda ennél sokkal többet érdemel. Korrektséget érdemel és nem bulvárt, igazságot és nem igazságtalanságot, ugyanolyan őszinte hátteret amilyet ő mutat be a színpadon, ahogy egész eddigi életét élte.
Ha Cserháti Zsuzsa egész életútja bárkit is elszomorít, meghat és megkönnyez, akkor nem hagyhatja, hogy Melinda is azt az utat járja be.
Melindát védeni kell a sok keselyűtől, a bulvártól, a pletykától, nem szolgált erre rá (ahogy senki sem, hogy szájára vegye a világ) de Melinda olyan jelenség amit elég egyszer hallani és látni; sosem felejted el többet.
2010.10.21 19:45:19vuvuzela importőr
ú, Tabánit ne emlegessétek, az nagyon gáz... az a viselkedés... túlságosan megjátssza a mimózát, olyan ember nincs...
2010.10.21 19:50:50hildus2222
Igen, Melinda is nagyon jól énekel, és nem celeb alkat. Ebben hasonlítanak. Tabáni István viszont végig hatalmas elszántsággal harcolt nem is a gyözelemért, hanem, hogy változzon meg az élete. Ezt el is érte, a lehetőséget okosan kihasználta és élvezi az új életét! Melinda viszont képtelen eldönteni, hogy igazából mit is akar (ha tényleg így van).
Gondolom Melindának is van olyan szerződése, hogy a verseny után kötelező bfellépéseken kell részt vennie. Ha ez csak nyűg lesz neki, azt a közönség is érezni fogja...
Persze azt soha nem tudhatjuk, mi igaz a hírekből milyen ember is Melinda valójában..
2010.10.21 20:11:28GGG77
Kedves producerek!
Melindának jó hangja van, de ne juttassátok Tabáni sorsára. A síró, sótlan szűzkurva szerep senkinek se jó.
2010.10.21 20:22:41hildus2222
GGG77 mikor láttad Tabánit utoljára?
2010.10.21 20:51:23empatia 13
Hagyjad Hildus, tök mindegy, hogy kiről írnak, lényeg, hogy alázzák, az éppen eléjük kerülőt és megmondják a tutit.
Az utóbbi két Tabánit mocskoló embertársunk, biztos nem volt ott a több mint 300 fellépésen, a Symaban ahol majdnem szétszedték, nem látták Erdélyben,ahol hangját visszhangozták a bércek,ahol 30 km-re a színhelytől már a kilométer kövekre írták erre "Tabánira"!
Nem voltak Komlón sem,ahol bement a tömegbe, úgy énekelt, hogy közben folyamatosan kezet fogott a rajongókkal.Nem tudják, hogy nemcsak a hangjával, játszik, hanem a közönséggel is. Humorizál, gyerekekkel táncol, jól érzi magát.
Kívánok, az Őt ismeretlenül is mocskolóknak,ekkora Tehetséget,Szerénységet, Sikert,anyagi értelemben is, amit Ő egy év alatt elért. A TELJESÍTMÉNY őket nem zavarja, lényeg a fika.http://www.youtube.com/watch?v=TaXMz0m51vY
[link]
Melindának is sikerülhet, hihetetlen erőt adhat valakinek, ha érzi, hogy nem megalázott többé, hanem százezrek szeretik, bíznak benne!
2010.10.21 21:00:12>>Lufi
Ennél a nőnél voltak a válogatón sokkal jobbak is, de biztosra vettem, hogy bejut. Bloááááááá
2010.10.21 21:33:58hildus2222
Igen persze sikerülhet, én is így gondolom, de a legfontosabb, hogy ő tényleg akarja!
2010.10.21 21:37:56aule
melinda nem celeb alkat, s ami még rosszabb,hangja sincs,még farkasvonyításhoz is gyenge. pluszban még rendkívül idegesítő az exhibicionista nyafogása.
2010.10.21 22:43:42jet set
Szerintem egyszerűen szar hangja van. Nekem egyáltalán nem tetszik.
2010.10.22 00:02:29empatia 13
Nem szeretnék olyan világban élni, ahol, mindenkinek ugyanaz az a kedvence. "Mindannyian mások vagyunk" (Bródy J.- Megfontolandó gondolatok:[link] )Ízlések, és pofonok különbözőek, nem kell mindenkinek ugyanazt szeretni, de még hallgatni se! DE nem kell alázni, gúnyolni, senkit, különösen úgy, hogy nem is ismerjük. A bulvár, sok mindenre jó, de abból tájékozódni, arra hagyatkozni, hivatkozni, nem vall .....
2010.10.23 19:49:43remeny52
Drága Melinda!
Pár helyen már leírtam, de ideírom most is: csodálatos, amit adni tudsz az embereknek. Megérinted a lelküket, és bízom benne, hogy általad (és még néhány ilyen csodálatos ember által)egyszer talán több szeretet lesz a földön és az emberek szívében. A rosszindulatú kommentek nem Rólad szólnak, ezt hidd el, kérlek. Valahol sajnálom ezeket az embereket, akik ezeket írják, hiszen leginkább önmagukat gyűlölik, ezt fröcsögik szerteszét, Rád és hozzád hasonló tiszta, őszinte emberekre. A sorsod, az utad, hogy énekelj! Segíts, hogy szebb legyen ez a világ.
2010.10.23 21:01:08bibisz
Hajrá Melinda!!!
2010.10.23 23:36:49Adam83
Nem igaz hogy semmi jó érzet nincs bennetek.
Mert ahogy Melinda káprázatos, szakmai szempontból is egyszerűen hihetetlen hangját jó magasból kevélyen le kell ejtik az nagyon is természetes, de azt a hihetetlenül kivételes tehetséget, ahogy pár hígagyú barbár megkeresi egy tehetségkutatóban a legmegtámadhatóbb és legsebezhetőbb személyt és mindent kikombinálnak a cselekedeteire, na azt aztán ki kell tüntetni mert tényleg igazán dicséretes.Úgyhogy jobb tényleg átgondolni h nincs-e értelmes magyarázat azokra amit ti kamunak ás ármánynak mondtok, mert lehet h egy olyan embert ócsmároltok aki ezerszer érdemesebb a szeretetre mint ti.
2010.10.23 23:39:30Adam83
Az előbbi üzenet természetesen azoknak a hozzászólóknak szól akik már túlfeszítve a határt nyilatkoztak Melindáról.
2010.11.16 17:32:19Peter_Cs
Szíj Melinda szerintem egy tudatosan felépített médiasztár, hangja nem sok, inkább csak varjúkárogás, amit előad. Szerintem világéletében abból él(t), hogy sajnáltatta magát és úgy jutott előnyökhöz. Azért foglalkoznak a magánéletével, mert mással nem tudnak.