horoszkóp

Sipos F. Tamás mélyenszántó gondolatokkal tér vissza

mm
2010.10.22. 08:26

Péntek este visszatér az Exotic nevű zenekar, amiről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy innen indult útjára Sipos F. Tamás, valamint, hogy az ő számuk a Trabanttal szállni élvezet refrénű remekmű. A zenekar énekese a Borsnak elmondta, eddig direkt élt visszavonulásban, ahol addig meg is akart maradni, amíg le nem zárul a tévés tehetségkutatók korszaka, de ezt nem tudta kivárni. "A kilencvenes évek végén sugárban hánytam a magyar zene akkori helyzetétől. Felháborított, hogy olyan bandák uraálták a magyar poppiacot, amelyek a számaikat sem tudták előadni. Akkoriban úgy gondoltam, semmi keresnivalóm ilyen együttesek között" - mondta Sipos F., aki sajtóközleményt adott ki fia ballagásáról. Hozzátette, az is zavarta, hogy a tehetségkutatók miatt egy a műsor rostájában kiesett ember is könnyedén juthatott több nyilvánossághoz, mint ő egész pályafutása alatt. "Bár ez a helyzet azóta valóban állandósult, de akkora bennem a tenni akarás, hogy megadom az esélyt magamnak újra visszakerülni a könnyűzenei vérkeringésbe. Mélyenszántóbb gondolatokkal bíró zenéket írtam az elmúlt időszakban" - mondta a zenész. És akkor legyen ez itt a reklám helye, az Exotic a Mammut aljában található Jam Pubban lép fel október 22-én este, valószínűleg nagyon delikát közönség előtt.