Bepereli a színésznőt a férfi, akivel Longoria pár nappal ezelőtt karambolozott Los Angelesben. Roman Gaparyan azt állítja, hogy egyértelműen a híresség a hibás, ő hajtott járművébe, amikor hirtelen irányt váltott. A férfi ügyvédje, Sanjay Sobti szerint az egyik szemtanú látta, hogy Longoria szemei nagyon vörösek voltak. A baleset után senkit nem kellett kórházba vinni, ám jelenleg is vizsgálják, hogy pontosan mi történt, ki a hibás. Míg Longoria azt mondta, hogy viszonylag jól érzi magát, apróbb fájdalmai vannak, addig az ügyvéd szerint kliensét hát-, nyak- és fejfájás gyötörte, szorongott, a vérnyomásával is problémái voltak. Hozzátette, Roman Gaparyan még a héten bepereli a színésznőt. Hivatalos források szerint Eva Longoria már nem tudta elkerülni az ütközést, amikor a másik jármú hirtelen megállt előtte. A színésznő egyelőre nem nyilatkozott a fejleményekről.