Mélytartalmú mellekbe csapódott Dér Heni

2010.10.26. 14:01 - bry

Az Ezek megőrültek című TV2 által jegyzett produkció egyik zsenialitást nem igénylő feladata arról szólt, hogy a versenyzőket a két társa úgy lökje meg, hogy még pont ne fejelje le a pálya végén ácsorgó óriás mellű nőt. A hétfői küzdelem igen kiélezett volt, míg a sárga majmok közül Sági Szilárd és Zámbó Árpy megúszta a becsapódást, addig Dér Heninek esélye sem volt az ütközés elkerülésére, és csücsörítve fúrta be a fejét a két óriási mell közé. „Azt nem tudtam, hogy egy igazi, óriási mell ennyire mélytartalmú” – osztotta meg utólag élményeit Dér Heni.

Szintén versenyben voltak a kék szamarak. Steiner Kristóf az indítása előtt viccesen aggodalmaskodott: „ha nyolc napon túl gyógyuló mentális sérülést szenvedek, amikor hozzáérek a mellekhez, akkor beperelek mindenkit”. Társai azonban alig lökték meg, így közelébe sem jutott az óriási dekoltázshoz, így utólag kijelenthette: „ha hozzáértem volna a cicikhez, akkor semmiféle maradandó károsodást sem szenvedtem volna” – nyugtatott meg mindenkit a homoszexualitását nyíltan felvállaló Steiner.

Kommentek

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés