Peter Jackson Új-Zélandon forgathatja le "A Hobbit" című kétrészes filmet, miután az ország kormánya megegyezett a filmet gyártó amerikai filmstúdióval - jelentette be szerdán John Key új-zélandi kormányfő. A kormány törvénymódosítást, és pénzügyi támogatást ígért a Warner Bros stúdió Új-Zélandon tárgyaló vezetőinek, hogy a forgatást ne vigyék másik országba. Ezzel majdnem két hónapja tartó bizonytalanság ért véget.

Új-Zéland kormánya, és a Warner filmstúdió vezetői két napig tartó tárgyalás után egyeztek meg arról, hogy a Gyűrűk Ura trilógia előtörténetét Új-Zélandon forgatják. A bejelentést John Key új-zélandi kormányfő tette, újságírók előtt. A megegyezés értelmében a kormány pénzzel támogatja a produkciót, amiért cserébe a stúdió vállalta, hogy a film reklámkampánya alatt az új-zélandi turizmust is népszerűsítik majd. A kormány ezen felül egy olyan törvénymódosítást nyújt be, amely a filmipari dolgozók helyzetének tisztázásával biztosítja, hogy a szakszervezetek ne tudják jogi fenyegetésekkel veszélyeztetni a forgatás menetét.

A kétrészes filmet februárban kezdik el forgatni. A filmeket J.R.R. Tolkien azonos című regénye (korábbi magyar fordításban: A babó) alapján készítik. A brit író "A Gyűrűk Ura" című trilógiájából Új-Zélandon készült filmek összesen 17 Oscar-díjat nyertek.