Andy Vajna szombaton Kolontáron járt, ahol a helyi polgármesteri hivatalban jelképesen 10 millió forintott adott át a kolontári iszapömlésben elhunytak családtagjainak illetve a Táncsics Mihály Általános Iskolának. Összesen hét családnak adományozott pénzt, egy-egy millió forintot, az említett iskolát pedig hárommillió forinttal szeretné segíteni. Soháné Csóka Zita, iskolaigazgató a Független Hírügynökségnek elmonda: a producertől kapott pénzt a bútorzat és a számítógéppark felújítására költik.