Az X-Faktor szombat esti adásában, a „filmslágerek éjszakáján” Szabó Mariann és Shodeinde Dorottya teljesítettek a leggyengébben a nézők szerint. A párbaj után Geszti Péter és Malek Miklós Szabót küldte volna haza, Keresztes és Nagy Feró Shodeindét, így végül -a magyar műsor történetében először- a közönségszavazatok döntöttek: Nagy Feró mentoráltjának, Szabó Mariannak kellett elhagynia a versenyt.

Szabó az eredményhirdetés után mosolyogva nyilatkozott Ördög Nórának: „Az, hogy a 12-ben benne voltam, az is hatalmas lehetőség. Én innen emelt fővel távozom, mert olyan dolgokat tudtam megcsinálni, amit álmomban sem gondoltam volna, köszönöm! Ma este felhőtlenül boldog vagyok, magamnak akarok megfelelni, és magamnak maximálisan megfeleltem” – mondta Szabó. „Én elégedett voltam vele, úgy gondolom jól teljesített. (…) Ha a közönség dönt, nem lehet igazságtalan, azt el kell fogadni” – tette hozzá Nagy Feró.

A zsűri sem Szabó, sem Shodeinde produkciójától nem volt elájulva: „„Picit tudod, mi hiányzott belőle? A szenvedély, amit beleraktál ott, abban a bizonyos magas hangban. Ott lepadlóztam… Tehát ha ezt így csinálod végig…” – mondta Keresztes Ildikó Szabó dala után és hasonló kritikák hangzottak el a másik lánnyal kapcsolatban is. Legtöbbet ismét Vastag Tamáson vitatkoztak (kulturáltan) a mentorok, Geszti egyenesen úgy fogalmazott, Vastag kezd a legnagyobb kérdőjel lenni a műsorban.