Friderikusz Sándor egy külön interjúban is kifejtette, hogy nem tartja tisztességesnek azt, amit Mester Tamás mondott Szíj Melindáról. „Bármennyire is zsűrik vagyunk, legfeljebb elmondhatjuk a véleményünket,  és lehet, hogy Tamásnak nem annyira szimpatikus vagy nem ezt a stílust szereti...de nem lehet kimondani azt az egy mondatot” – nyilatkozta a Megasztár egyik ítésze, aki szerint ha igazat állít Mester Tamás, és valójában nem így mondta, nem így gondolta, akkor azért egy helyreigazítás jól jött volna. Friderikusz Sándor, aki már a múlt pénteki műsorban is elmondta a véleményét, hozzátette, nincs gond azzal, ha Mester Tamás másnak drukkol, csak azt nem lett volna szabad kimondania, hogy reményei szerint nem Szíj Melinda nyeri meg a tehetségkutatót. A televíziós úgy véli, Szíj Melinda profi módjára kezelte a helyzetet a múlt héten. Azt elismerte, hogy néha ő is kemény dolgokat mond a versenyzőknek, de ilyet állítólag soha nem vágna a fejükhöz, hiszen ezzel visszavetné őket. Friderikusz hozzátette, többek közt azért is emeli ki Szíj Melindát a többiek közül, mert gyámolításra szorul, pátyolgatásra érdemes.

A múlt pénteki döntőn mindkét fél – Mester Tamás és az érintett versenyző - elmondta, mit gondol az ügyről. Szíj Melinda az Aktívnak azt nyilatkozta, örül, hogy ilyen emberségesen sikerült a nagy nyilvánosság előtt tisztázni a történteket. (Lásd alábbi videó!)