Az élő show varázsát hanyagolva ma este plusz egy szépfiú költözött a villába. Lilu azzal magyarázta a soron kívüli beköltözést, hogy a tegnap beszavazott Tükörimádó Gombira csak pár telefonszámról érkezett annyi szavazat, ami elég volt a bejutáshoz. A Bámulatosan Jól Ápolt Jerzy-re azonban kétszer annyian szavaztak – nem csak a rokonok telefonáltak – emiatt Jerzy soron kívül beköltözhetett. A játékszabályok értelmében az kerül a villába, aki a legtöbb szavazatot kapja a nézőktől, függetlenül attól, hány telefonszámról érkeznek - ezt most valami furcsa okból felülírta a csatorna. A hol Jirzsinek, hol Dzsörzinek nevezett szépfiú kortesbeszéd és élő show nélkül becuccolt a Villába.

A megszólaltatott Jerzy szerint Gombit két telefonról szavazták be, és egyébként is Gombi arrogáns és a stílusa elrettentő példa. Lilu ebből a véleményből azt jósolta – úgy tűnik a VV műsorvezetői az okkult tudományokkal komolyabban foglalkoznak mostanában –, hogy nagy háború lesz a Villában.

A műsorban több furcsaság is akadt eddig, az élő valóságshow-t még online sem nézheti a néző cenzúra nélkül éjfél és 10 óra között, Stohl Buci egy nappal hamarabb megmondta, Szandika beköltözik, most pedig Jerzy bekerült soron kívül a Villába a telefonokra hivatkozva.

Ha jobban utánanéznénk a szavazatoknak, valószínűleg más villalakóról is kiderülne, mely telefonszámokról érkezett a legtöbb szavazat, érthető, hogy a családtagok és rokonok mindent bevetnek. Hogy mi lehet a valódi oka Jerzy beköltözésének, biztosan kiderül majd, feltehetően nézettségnövelő dologról lesz szó  – ha tudnak mocskos részleteket bármelyik villalakóról, írják meg nekünk a velvet@mail.velvet.hu-ra.