Milliárdos adócsalásért tartóztatták le Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
2010.12.09. 10:58 - suze
A Vám- és Pénzügyőrség megalapozott gyanúja alapján előzetes letartóztatásba helyezték P. Koltai Gábor producert, akit azzal gyanúsítanak, hogy filmforgalmazó cégén keresztül 2,3 milliárd forint adót csalt el fiktív számlák gyártásával. Szülei, Koltai Róbert színész-rendező és Pogány Judit színésznő a hír bejelentése óta elérhetetlenek - írja a Blikk.
A családban nem ez az első zavaros pénzügy, a most letartóztatott producer fiú apja, Koltai Róbert színiiskolája ellenszeptemberben indult nyomozás csalás gyanújával. A színész akkor azzal védekezett, amíg ő volt az Első Magyar Médiaiskola reklámarca, minden rendben ment, amikor viszont kezdett számára gyanússá válni a szervezet működése, azonnal lemondott.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) közölte: fiktív számlák felhasználásával a mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, valamint értékesítésével foglalkozó cégek 2,3 milliárd forinttal károsították meg a központi költségvetést, és ez az összeg a nyomozás során még tovább nőhet - írta szerdán az Index.hu. A filmek gyártására és értékesítésére a hírek szerint egy komplex számlázási láncolatot hoztak létre, amelyben a filmek finanszírozásában és az értékesítésben résztvevő offshore cégek, valamint az áfa-visszaigénylő pozícióba kerülő gazdasági társaságok mellett hamis, fiktív költségszámlákat kibocsátó cégek is megtalálhatók voltak. A közvetett állami támogatásban van a 20 százalékos adókedvezménynek köszönhetően a nagyobb pénz: ez filmgyártásnál a film teljes költségvetése után jár.

Kommentek
2010.12.09 11:04:23Viner Spicli
az összes itthon forgatott külföldi filmnél ez van...
2010.12.09 11:04:24GPenta
rá húzzák a vizes lepedőt....
2010.12.09 11:05:38Szumátriai Patkánymajom
Úgy kell neki. Meg is érdemli!!!
2010.12.09 11:07:11Upuaut
Remélem, pár évig rácson át nézi a csillagokat, ha bűnös.
2010.12.09 11:10:27GraceStalker
kire ütött ez a gyerek?
[link]
2010.12.09 11:11:28kyskalacs .
úgy láccik ezeknek a világ fasza pénze sem elég.
2010.12.09 11:13:42Sokorai_Atala
Ha csak az elcsalt adó volt ilyen sok, akkor hivatalosan is jócskán kerestek rajta, tekintettel a az ÁFA összegére.
2010.12.09 11:14:30Sokorai_Atala
Kyskalács, pont ezt akartam még hozzáfűzni.
2010.12.09 11:15:47kyskalacs .
Atala ezexerint a szájadból vettem ki a szót.
2010.12.09 11:21:28GraceStalker
Kaly, az urad nem fagyott meg? (ld kockahas mai posztja) :DDD
2010.12.09 11:22:42Nina Skye
Holgerszon a cimlapon???
2010.12.09 11:25:27queensryche
Robi bá! Kettő kilenc tizenegy: Sóhaj, Szobaasszony, Fárosz! Tessék megtippelni a lovin, tuti tipp!
2010.12.09 11:45:32ottokár
Menyiért forgatják majd a börtönsztorit.:)
2010.12.09 11:51:36GraceStalker
2010.12.09 11:22:42Nina Skye
ja, a tegnapi poszt az, na mind1 :)
egyébként meg sztem a cölöpséghez hozzátartozik manapság az adózási problematika ugyebár, a népszerűségnek ára van :DDD
2010.12.09 12:25:16Johnny Favorite®
Hívja fel zoltai gusztávot hátha tud segíteni neki...nem úgy mind hunvald kartársnak.
2010.12.09 12:35:09Johnny Favorite®
hívja fel zoltai gusztávot...hátha tud segíteni....nem úgy mind hunvald kartársnak.
2010.12.09 12:40:10FürdőkádAláSzorultNéni
2szer kell felhívni :D
2010.12.09 12:40:45FürdőkádAláSzorultNéni
10 perces különbséggel :DDD
2010.12.09 12:48:03Johnny Favorite®
így van 2 x kell....mert nem fog visszahívni.!
2010.12.09 13:21:04Rpray
jordánpozitív ez is!
biztos véletlen...
2010.12.09 14:04:31vernarancs
ajaj, nagy utazas lesz....
2010.12.09 14:07:51Sokorai_Atala
kyskalacs, pont onnan:)
2010.12.09 14:33:04regimodi
ehhez már nem lehet.....
2010.12.09 14:58:08kirúzsoz.
nagyon szeretem Pogány Juditot, az egyik legtüneményesebb ember a Földön.
sajnálom, és tudom, hogy ebbe belebetegszik.
2010.12.09 15:05:41I.puntschu
Gáz.
2010.12.09 18:20:38radioenekes
beáldozták a leghülyébbet.
2010.12.09 19:14:06rágypéksérotomsik
radioenekes: nem, ő volt a legokosabb. Legalábbis azt hitte magáról. És a családja is elhitte.
2010.12.12 15:21:25nixoni
A Koltai érdekeltségi körébe tartozó cégeknél a 2,3 milliárdos adócsaláson kívül több milliárdos járulék- és társadalombiztosítási csalás ténye is fennáll DE eddig akit behívtak az ügyben és vallomást tett, azt állította neki csak a bejelentett fizetése van. Nem, nincsen a cégnél a többségnek többszörös fekete fizetése.
Mit lehet tenni, amikor az ügyvezető és a főbb munkatársak egybehangzó, tagadó vallomásokat tesznek az APEH-ben.
Szervezett magánbefektetésekből kialakítottak egy filmes, 3d animáció gyerekfilmes és forgalmazmazói céghálózatot.
Offshore cégek beiktatásával -filmforgalmazásnak, értékesítésnek feltüntetve, elszámolva - bünözői kör pénzét hozzák haza tisztára mosva.
A Koltai cégcsoport már nem kiskapukról, ügyeskedésekről és állami támogatás megvásárlásáról az elbírálásnál - szól.
Meghatározott célra, ügyvédek és könyvelőcég (kettős könyvelés volt több cégnél, ügyvédek ülnek a cégekben) bevonásával felépített ez a szervezet. Koltai megvalósította a bűnszervezet létrehozását, a cégvezetők, ügyvédek,könyvelők pedig kimerítették a bűnszervezetben részvételt fogalmát.