Nem fűz túl nagy reményeket Király L. Norbihoz sem Malek Miklós, sem Geszti Péter - derült ki a Borsból. A producer szerint a szombat este kiesett versenyzőnek muszáj lenne megújulnia, bár eddig is próbálkozott. "Ebben a formában vele a jövőre nézve elég szűkösnek találom a lehetőségeket. Leginkább egy extravagáns színpadi show-t tudok elképzelni, amelyben számára nem az éneklésen van a hangsúly. Hiszen eddig sem elsősorban a hangjával adta el magát. Borzasztóan tehetséges egyébként, csak kevés hanggal rendelkezik" - fogalmazott Malek. Geszti szerint Király gátlástalan, és míg a többiek a zenéből fakadnak, ő a showból. "Ő cirkuszt csinál a színpadon, Vastag Csaba és Nicolas pedig énekes. Norbi nehéz utat választott, akár egy nap alatt elfordulhatnak tőle a rajongók, mert ráunnak. Ő lesz az a srác, akit egy éven át széttépnek, mert jól szórakoznak rajta, rengeteg helyre elhívják, de egyszer csak eljön egy nap, hogy azt mondják: ezt már láttuk, most már nem tudunk ezen annyit röhögni."