A Bors információi szerint VV Béci a szentendrei utcán nőtt fel, de mindig vissza-visszatért a tánchoz, Zoltán Erika tánciskolájához. A Majkához közel sem hasonló életvitelű villalakóról a barátja és főnöke is beszélt a magazinnak.

"Még Zoltán Erika tánciskolájából ismerem. Eleinte félénk kissrác volt, de mivel az utcán nevelkedett, hamar megismerte, hogy mi zajlik az éjszakában. Többször abbahagyta a táncot, s évekre eltűnt, aztán újra meg újra visszatért közénk. Úgy éreztük, hogy a táncba menekül az utcáról. Meg is lett a gyümölcse: 2005-ben közös csapatunk megnyerte az országos hiphop-tánc bajnokságot, majd a második helyig meneteltünk a vb-n" – mondta a magazinnak a VV Bécit tánctanárként alkalmazó Mady. VV Béci barátja is nyilatkozott, állítása szerint kocsilopásban is részt vettek együtt, majd a rendőrök persze elfogták őket. VV Bécinek egyelőre ez az egyetlen rapperhez méltó ügye, legalábbis amit tudni. A villalakó Young G néven nyomja a szöveget és zenélget. Tehetséges.

A testvérpár szüleit látva a tévében nehéz elhinni, hogy VV Béci kocsilopásban is benne volt, VV Gigi pedig leszbi-erotikus fétis filmezett, mindenesetre a villát megelőző életük jót tesz a műsor nézettségének.