horoszkóp

A TV2 Akadémiára járna Szabó Zsófi

2011.01.29. 10:51

A Jóban Rosszban című sorozat szereplője - Sarka Katához hasonlóan - a TV2 Akadémián szeretné megtanulni, hogy valójában milyen a televíziós szakma. Mivel éppen forgatott a felvételikor, ezért jövő héten a pótfelvételin próbál majd szerencsét. Szabó Zsófi a Blikknek elmondta, valójában nem szeretne szakmát váltani, de nagyon érdekli, hogy milyen a televíziózás. "Nagyon foglalkoztat, hogy mi zajlik a háttérben, hogyan dolgoznak az operatőrök, a vágók" - nyilatkozta a színésznő, aki azért nem tartja teljesen kizártnak, hogy ezen a területen is kipróbálja magát. Szabó Gyula lánya a középiskola után egyébként felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem fejezte be tanulmányait. "Úgy döntöttem, hogy inkább a lovaglást választom. Úgy látom ugyanis, hogy a színművészeti négy év bezártságot jelent, és munkát vállalni csak az ötödik évben lehet. Ez nem nekem való, és ebben egyetértett velem az apukám is" - tette hozzá.

05-szabozsofia