A Blikk megkereste VV Lacit kezelő orvost, aki nem mondott túl biztató dolgokat a testőr hátáról. Tegnap délelőtt a villalakó annyira rosszul lett, hogy megint kórházba kellett szállítani. Iszonyatos fájdalmai voltak, többször felkiáltott. Dr. Jakab Gábor a vizsgálatok után a következőket nyilatkozta: „Ahogy azt már Laci is elmondta, régóta vannak gerincpanaszai. A sok mozgásnak, testépítésnek és a jó izomzatának köszönhetően azonban jól karban tudta tartani. A CT alapján azonban kimutatható, hogy előrehaladott porckorongkopása van, amely most begyulladt, ennek köszönhetően került Laci ilyen mélypontra.” Az orvos szerint három oka lehet az aggasztó állapotnak: „Vagy a genetikának köszönhető, vagy egy sportsérülés, vagy az elhasználódás miatt lehet ez a kopás, ha egy kicsit több időt beszélgetnék vele, biztosan ki is derítenénk az okát.” VV Laci döntés előtt áll, vagy megműtik, vagy infúziós kezelést kap: „Az infúziós kezelés öt-hat napig tartana; ideiglenesen megszüntetné a fájdalmat. Ha Laci ezt választja, akár hónapokig is élhet fájdalmak nélkül, viszont a kezeléseket követően gyógytornára szorul” - mondta Dr. Jakab. A Blikk szerint lehetséges, hogy Lacinak fel kell adnia a versenyt.