Az énekes állítólag nem haragszik kollégájára azért, mert azt javasolta neki, hogy kezeltesse magát alkoholproblémái miatt. Elton John a Rolling Stone magazinnak elmondta, lehet, hogy Joel utálja majd ezért, de elárulja, hogy zenésztársa akárhányszor elvonóra ment, könnyű dolga volt. "Amikor nekem kellett befeküdnöm, velem mosatták fel a padlót, ő olyan helyen járt, ahol még televízió is volt" - nyilatkozta Elton John. Billy Joel 2002-ben egy connecticuti intézetben próbált megszabadulni függőségétől, majd 2005-ben ismét elvonóra ment. John most arra kéri kollégáját, hogy vegye komolyan a problémáját. "Billy, nem tudsz megszabadulni a démonjaidtól, ha nem veszed komolyan az elvonót. Az emberek csodálnak, szeretnek, tisztelnek" - tette hozzá. John később elmondta, Joel küldött neki egy üzenetet, amiben az állt, hogy nem túl boldog a történtek miatt. "Megértem őt. Sajnálom, hogy ilyet mondtam, de muszáj volt, mert azt szeretném, ha Billy sokáig élne és boldog lenne. Csak segíteni akarok. Talán négyszemközt kellett volna megbeszélnünk, de egyre jobban zavar ez a dolog" - védekezett John. Billy Joel a Rolling Stone magazinnak eljuttatott közleményében kifejtette, valójában nem utálja Elton Johnt, nem akarja képen törölni sem, és bármikor felhívhatja őt.