A Két pasi – meg egy kicsi című sorozat készítői egyelőre nem tartanak igényt a színészre, akinek nemrég elvonókúrára kellett mennie egy igen mozgalmas buli után – írja a Contactmusic. „Készen álltam, visszamentem, de nem volt ott senki” – mondta a 45 éves színész, aki Dan Patrick rádióműsorában beszélt arról, hogy főnökei közölték vele, megvárják, amíg készen áll majd arra, hogy újra dolgozhasson. „Tartom a szavam. Van egy szerződésem. Azt mondták, hogy szedjem össze magam, és ez így is történt. Ők azonban nem gondolták, hogy ez ilyen hamar sikerül” – nyilatkozta Sheen, aki felhívta a műsor készítőinek figyelmét, hogy csapjanak le a lehetőségre, mert gyorsan változhatnak a dolgok. A TMZ szerint a színész egyébként azt is kifejtette, hogy nem lehet kirúgni, mivel a szerződésében nincs erkölcsi kitétel, vagyis nem lehet eltávolítani arra hivatkozva, hogy viselkedése rossz fényt vett a sorozatra. „Ez az én magánéletem. Megvéd a szerződésem. Nem rúghatnak ki” – nyilatkozta Sheen.