Igyekszik maximálisan kihasználni a valóságshow adta lehetőségeket VV Olivér, ezért a kiesése után nem ment vissza dublőrködni, inkább eleget tesz a felkéréseknek, persze, nem mindig ingyen. A Bors úgy tudja, VV Olivért az x-faktorosok ügynöksége menedzseli, és két-három órára százhúszezer forint plusz útiköltségbe kerül. Az összegért cserébe mindössze csak meg kell jelennie az olyan magas színvonalú eseményeken, mint például egy pálinkát reklámozó disznóvágás. A megrendelők két legyet üthetnek egy csapásra, mert VV Olivér a barátnőjét, Enikőt is magával viszi az eseményekre, máskülönben nem lenne elég idejük egymásra. "Igen, addig kell ütnöm a vasat, amíg meleg, ezért igyekszem minden felkérésnek, partimeghívásnak eleget tenni" - nyilatkozta a lapnak a következő Majka, aki a közeljövőben rendszeres szereplője lesz a BeleValó Világnak, de persze ő sem akar celeb lenni.