horoszkóp

VV Évának elege lett Szandikából

2011.02.21. 20:36

A Való Világ 4 versenyzőjének kicsit elege lett az egykori négyes fogat másik női tagjából, ugyanis Szandika megint szeretne hazamenni, és arra kérte a többieket, hogy rakják majd rá a jelet. VV Éva a szokásos vehemenciával előadta, hogy aki gyenge, ha valaki ki akar esni, akkor menjen csak, nincs helye a villában. Szesztesvérének és lelki társának, Alekosznak azt is kifejtette, hogy a lusta plasztikcicát minél hamarabb el akarja tüntetni, „elege van belőle minden szinten". Majd azt is kifejtette, hogy nem érdekli Szandika, nem is gyűlöli, ami nála semmi jót nem jelent. Miután Gombi, Béci és Szandika éjjel Éva viselkedésén kuncogott, volt egy nem túl kellemes hangú beszélgetés. A kóchajú utána kiment cigizni mindig, minden körülmények között hű kísérőjével, és könnyek közt fejtette ki, hogy most már bizony őt is vigyék haza.

A hétfői összefoglalóban nemcsak Éva sírt, hanem Jerzy is, aki állítása szerint annyira kibukott, hogy majdnem belerúgott egy ajtóba, mert annyira nem bírja a bezártságot, de persze ő nem akar semmi hülyeséget csinálni bent. Természetesen hétfőn is tovább bonyolódott kapcsolata Gigivel, aki elmondta, a villán kívül biztos elmenne a fiú mellett, hiszen azt gondolná róla, hogy „egy tipikus szépfiú, egy hülye chippendale”.