Demcsák Zsuzsa újból vállalna gyermeket
2011.03.03. 14:43 - velvet
A Mokka műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa bevallotta, egy ideje nem hordja a jegygyűrűjét, de tagadta, hogy ennek köze lenne a házasságához, sőt, állítása szerint lehet, hogy tovább gyarapodik a család. „Egyszerűen annyiszor kell levennem, elsősorban a röplabda miatt, hogy elfelejtem visszavenni. Ha a férjemnek fontos lenne, hordanám, de nem ez a lényeg” – nyilatkozta a hot! magazinnak. Hozzátette, egy évvel ezelőtt észrevette, hogy nem igazán becsüli meg, azt, amit az élettől kapott. „Minden szabadidőmet a gyerekeimmel akartam tölteni, mintha eltűnt volna a kompromisszumkészségem, és egyre ingerültebb, türelmetlenebb lettem” – tette hozzá a kétgyermekes családanya, aki az utóbbi időben rengeteg munkát vállal, ráadásul igazolt játékosa lett az UTE női röplabdacsapatának.
Mint kiderült, Demcsák Zsuzsában egy háztartási baleset után tudatosult, hogy mennyire szereti férjét. „Öt órát töltöttem a traumatológián, de legalább hosszú hónapok után először volt időm átgondolni az életemet. Ott álltam vérző ujjal, kimerülten, potyogtak a könnyeim, de ott volt mellettem a férjem. Büszke vagyok arra, hogy akkor is, amikor néha könnyebbnek tűnne azt mondani, hogy elég volt, mindig rájövök, hogy szeretem őt, és vele akarok megöregedni” – mondta a Mokka műsorvezetője, aki férjével újabb gyermeken gondolkozik.

Kommentek
2011.03.03 14:52:37Oleg Gontar
Errol eszembe jut amikor a fogdaban vallatjak a rendort az tobbi hulye, hgoy miert lotte le a feleseget.
-mert elvagta az ujjat.
- es ezert lelotted?!
-annyira szenvedett szegeny.
2011.03.03 15:11:46pöndörödő macskafülszőr
rajta kívül érdekel valakit (egyáltalán észrevette bárki is), hogy nem horda a gyűrűt?
2011.03.03 15:12:25pöndörödő macskafülszőr
horda=hordja
bocsi
2011.03.03 15:24:34Stipistopi
aki a Hot! magazinnak nyilatkozik, szerencsés ember nem lehet.
2011.03.03 15:47:32AXE Instinct party
inkább ne!
2011.03.03 15:52:46nessun dorma!
A cím helyesen: Demcsák Zsuzsa ismét vállalna kiscsikót
2011.03.03 16:06:32GraceStalker
hot tentotta
2011.03.03 16:19:21Stipistopi
hot rántotta
2011.03.03 17:05:15kapocs88
én megcsinálom neki, csak szóljon hogy mikor
2011.03.03 17:07:56kakaósbögre
hadd szaporodjon a nagyképű ribanca.
2011.03.03 19:26:01pöndörödő macskafülszőr
2011.03.03 15:52:46nessun dorma!
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))