Való Világ-titkok: VV Jerzy a nadrágjába ürített az iskolába menet
2011.03.18. 22:34 - .syl.
Mint azt megírtuk,beköltözött a Való Világ villába a Morning Show stábja, hogy együtt kampányoljanak a villalakókkal az alultáplált gyerekekért. Az első közvetítésre természetesen a villalakóknak is készülniük kellett: párokba rendeződve titkokat kellett megosztaniuk egymással, olyanokat, amilyeneket még sem egymással, sem a nézőkkel nem tudattak. Így derült ki, hogy a bélgázproblémákkal küzdő VV Jerzy az iskolába egyszer a nadrágjába ürített, bár nem tudta, hogy ez lesz a vége. "Egy 11 emeletes panelban laktam Kispesten, és a panellal szemben maximum hat méterre volt az iskola, ahova én jártam. Lementem a tizedikről lifttel, sétáltam az utcán négy métert, fingtam egyet, jött egy kísérő barna mártás, azaz magyarul beszartam, és vissza kellett mennem, és elkéstem az első óráról" - osztotta meg titkát VV Lacival a talán mégsem annyira szürke Jerzy.
VV Anikó Évának mondta el, hogy egyszer összepisilte maga alatt az ágyat, amikor fel volt fázva, majd miután Anikó zavarba jött, Éva megnyugtatásul közölte, vele is történt már ilyen. Alekosz egyebek mellett arról számolt be, hogy gyakran ismerkedik telefonon, úgy, hogy találomra hív fel nőket, és ha szimpatikus a hangjuk, akkor elmondja, hogy mire vágyik. VV Béci hosszas őrlődés után a következő történettel állt elő: "Egy lánnyal voltam, és egy szórakozóhelyre mentünk, a buszon már azt hittem, behugyozok, nem bírtam tovább. Megfogtam, és elszorítottam a végét a zsebemben úgy, hogy ne látsszon, és elengedtem magam" - hangzott el a pénteki összefoglalóban. VV Éva Talmácsi Gáborral haknizott, megint, VV Laci pedig csak azt tudta előkaparni, hogy korábban jelentkezett hozzá testőrtanfolyamra Gáspár Győző.

Kommentek
2011.03.18 22:41:18Johnny Favorite®
"....jött egy kísérő barna mártás, azaz magyarul beszartam,.."
Ez így helytelen!
A langyos pukinak hitt, de azon a meleg leheleten túl mutató, zaftal jövő fing (jelenség) magyar neve az: Nyeles puki.
2011.03.18 22:44:47Alapvető Emberi Jog
Nyele nem volt, csokitorta máz volt, még dermedés előtt.
2011.03.18 22:47:33Nabalox
Magyarul szangott!!!
2011.03.18 22:58:15Zimzizim
Muszáj a titkaikat a gumicukorra is ide üríteni? :(
2011.03.18 23:05:02Elmer Ákos
Sógorostól jött a fing.
2011.03.18 23:05:34Az ördög ügyvéde
"Megfogtam, és elszorítottam a végét a zsebemben úgy, hogy ne látsszon, és elengedtem magam""
Hát akkor te csak natur beélveztél, mert rendes pisa nem fér el a bőr és a makk között. Vagy prosztata problémákkal küzdesz, és pár csöpp jött csak
2011.03.18 23:20:15Kiskræpæk
még yo, hogy nem egyből pingvint dobott
[link]
2011.03.18 23:24:46Mikrobi
Egy kivétellel valamennyi csak a kiválasztó szervrendszere hibás működését tudta megosztani. Csodálatos ez a világ!
2011.03.18 23:28:10queensryche
...
( nagyon jó munkát végzett a válogatást végző csapat, le a kalappal. )
2011.03.18 23:31:33Az ördög ügyvéde
Nekem nem a kiválasztóüval, hanem az agyammal volt a gond:)
Seggrészegen megriadok, sietni kell, jön a kaxi!
Ágyból ki, ajtóhoz oda, villanyt fel, vissza szekrényhez és...
Szépen kiszedegettem a ruhákat, óvatosan hogy össze ne gyűrödjenek, majd ment a cucc. A végén szekrényajtó becsuk, visszafekszik.
10 perc múlva esett le, hogy mit csináltam. Hát nem volt valami nagy élmény kitakarítani .
A szesz csodákra képes :)
Na meg a cucc is. Azt hittem tudok a levegőben járni, hát 2 bordám bánta s épp csak hogy meg nem haltam. Na utána hagytam abba a szintetikust.
2011.03.18 23:34:22Az ördög ügyvéde
De itt érdekesebb lett volna olyan titok, hogy pl.:
-lefejeltem a szomszéd nénit
-hemperegtem a barátom párjával
-belehúgyoztam a menzai kajába
ezt nyilvánosságra hozni, na azaz igen :)
2011.03.18 23:47:25MicRoby
Köszönjük, hogy még nagyobb nyomorultnak sikerül beállítniuk magukat mint amilyenek.
Azé' Gáspár Győző mint testőr? Dikesz itt lünek a genyók, há szálággyátok tesvírek. Nébáncsá nem csinátám sémmitsé.
Lehet Béci ezután kapta a fityma becenevet. Most már fel is csak ugy állítja hgy megtölti meleg levegővel.
2011.03.18 23:52:06Gáborom
Akkor ez most kakiszex?
2011.03.18 23:54:18MVP#6
Ez náluk hagyomány. Lehet, hogy ezért olyan büdösek mindig :D (Mármint az "elnyomott" tesók)
2011.03.19 00:19:04alien
ezt az elszorította a végét ezt nem értem, utána meg mi volt végig fogta a lufivá vizelt pöcsét, vagy simán a gatyájába vizelt? nem értem az egészet :(
2011.03.19 00:22:03penelope garcia
Mi van, emberek, csak a szarra kapjátok fel a fejeteket, azt fel sem fogjátok, hogy Alekosz mit osztott meg velünk?
Találomra hív fel nőket, és elkezdi előadni, hogy miket csinálna velük = Anonim szexuális zaklató a kis drága.
Mekkora beteg gusztustalanság már ez??
brrrrr
2011.03.19 00:25:11Zimzizim
penelope, feltűnt, egyszer nekem is szuszogott valaki a telefonba. :(
2011.03.19 00:26:22BrianZ
Mi ebben a sztoriban a különleges? Nekem is ilyen gyerekkorom volt, én is pisiltem már be, az öcsémet meg haza kellett hoznom, amikor a suliban becsinált. Annyira nem tudnak már mit mondani erről a f0s VV4-ről. hogy az már fáj. Megkeresem a fityeszt és én is levélben kérem, hogy vagy tiltsák le a képernyőről vagy tegyék FIZETŐS MŰSORRÁ, mint az écsbiót. Na, akkor lenne sz@rban a Retekklub, mert senki sem fizetne ezért.
2011.03.19 00:37:11MicRoby
2011.03.19 00:19:04alien
Ezt én is úgy tudom elképzelni, hogy buszról leszállva, jobb kéz a zsebben tartása mellett ballal jobb gatyaszárat tökig feltürve, szabaddá téve egy vödörnyit padkára kiloccsantani.
Kettes verzó, hazudik, vagy ahogy más említette az összehugyozás a prosztata problémából adódó 2 csöppben ki is merült.
Asszem sokat ittam.
2011.03.19 00:41:34zero
micsoda titkok, micsoda emberek :)
2011.03.19 00:45:58Ramones1965
Életük nagy élménye...
2011.03.19 00:59:10Bonni
Az ördög ügyvédje, tényleg a ruhásszekrénybe sz.rtál?:)
2011.03.19 01:04:19Az ördög ügyvéde
bezony :)
Simán kimehettem volna a retyóra az idő alatt, amig szép rendben sorban kivettem a ruhákat :)
Mondom, furcsa dolgokat művel a pia
2011.03.19 01:07:28Bonni
Hát az ördög nem alszik, szokták mondani:)
2011.03.19 01:10:56MicRoby
Az ördög szekrénybe szarik, lesz az új szlogen?!
2011.03.19 01:33:16Az ördög ügyvéde
Inkább hogy:
szarás a lelke mindennek :)
2011.03.19 01:36:43thor80
nem is, az ördög ügyvéde mindííg a szekrénybe szarik.
2011.03.19 01:48:03Az ördög ügyvéde
Nem is. csak egyszer volt.
Egyszer meg az, hogy azt hittem az udvaron vagyok, s lehúgyoztam a pálmát a szobában. Még jó, hogy nem az én lakásomban :)
Hej, azok a bohém ifjonti évek
2011.03.19 01:55:26Dnalorid
Érdekes hogy ezekkel jöttek elő...szerintem a nézőket sokkal jobban érdekelte volna:
-Gigike kitárulkozása leszbipornójáról
-Jerzyke kitárulkozása a melegpornójáról
-Bécike kitárulkozása a rabló,csaló,sittes múltjáról
csak ezek benn játsszák a szentfazekat,nem is gondolva arra,hogy közben kinn már mindenki tud mindent...nem is baj,annál szebb lesz majd nézni a pofára esésüket :D
2011.03.19 02:09:23MicRoby
2011.03.19 01:48:03Az ördög ügyvéde
Ó de jó hogy újra be kell írnom.
Szal nekem egyszer a tesóm huggyantotta telibe a sarokba állított nyugszéket, abban a szent meggyőződésben, hogy kint áll az udvaron. utána ugyanilyen vehemensen próbált bejutni a hűtőszekrénybe, de a szoba aljas és előre megfontolt szándékkel nem ott volt. Én csak annyit kérdeztem hogy "te miafaszt csinálsz", de már késő volt. Nyaralás és szesz, ennyit tesz.
2011.03.19 02:47:25Sеntа
Jöjj hát, Nibiru...
2011.03.19 06:32:26Celebkiller
Lehetséges, hogy ezt szégyellik legjobban az eddigi életükben?
A pornósztárok, manapság népi hősök és szerepeket kapnak jóban-rosszban. Csak annyi lehet a szégyen benne, hogy sohasem pornózott egyikük sem.
A Lacinak volt egyedül helyén az esze, hogy nem terjesztett magáról dehonesztáló dolgokat.
A Balekosz annyira autista vadbarom, hogy nem is érzékeli a perverzióinak a súlyát. Pedig nem egy van neki.
Hiába a zárt osztályon, még mindig ő a király.
2011.03.19 06:49:01Vlady
Jerzytől elég kiábrándító pornó készült,méghozzá férfiakkal!Esküszöm nem kerestem valaki feltette róla a napi.szarban,az egyik portálon volt!Ezek után nem vagyok róla meggyőződve hogy valójában,kikhez is vonzódik!Nem vagyok prűd de ez nem kellett volna feltenni az illetőnek,főleg nem oda mert hát ott gyerekek is vannak.Persze lehet hogy úgy akarta lejáratni,én nem tettem volna azt meg!Mivel úgy gondolom ez az ő magánügye!
2011.03.19 07:07:20Senara
Már akkor másra használta a seggét ?:-)
2011.03.19 07:43:00Zuzimama
Komolyan ilyesiket akartam írni, hogy "dudál a kaka jön a fing", de egyrészt már minden ki lett vesézve, másrészt a gumicukrot igazán át kellene már nevezni anyagcsere hírportálnak.
És amilyen hülye vagyok el is olvasom és még kommentelem is.
2011.03.19 07:48:20Celebkiller
Hihető, bár én csak a tükörre rejszolóst találtam. Mást nem adott ki.
Az unfair, hogy amit az egyik embernél hőstettnek és állati nagy bevállalósságnak tekintenek, azt a másiknál alantas magatartásnak.
A véleményem szerint mindenkinél elítélendő a szex pénzért való árusítása.
Meg kellene őrizni ezt az egy dolgot a szeretett személyek számára, mert lassan úgysem tudunk mást adni :)
2011.03.19 08:06:26goobers
Zuzimama -
"dudál a kaka jön a fing"
Ezen még most is röhögök. Ezzel a nagycsoportos fiú ovisok hatalmasat aratnának!
2011.03.19 08:15:38Nina Skye
ezen en is rohogok:DDD
amugy azt hiszem ezzel bebizonyosodott hogy Alekosz egy pszichopata stalker
2011.03.19 08:19:23Velvetesek! Kurvaanyátokkal szórakozzatok!
Ez való nektek:
[link]
2011.03.19 08:20:11Velvetesek! Kurvaanyátokkal szórakozzatok!
(a fenti linkkel azért csak óvatosan! Nem jártam ott, a gúgli dobta fel)
2011.03.19 08:27:08Sеntа
Tiszta szerencse, hogy a kommentek nem olyan végtelenül primitívek, mint Jerzsi remekbeszabott szösszenete.
2011.03.19 08:28:30Nina Skye
'morgen sunshine:)
2011.03.19 08:30:08buksikutya
ennel van lejjebb, kedves index?
legalja.hu kategoria az egesz.
2011.03.19 08:40:22Ejoy
Hogy ennek a dzsörzinek micsoda titkai vannak! Beszarás!
Lacinak is elég komoly élete lehet, ha ez volt a legnagyobb titok benne...
2011.03.19 09:29:19Caprica99
2011.03.19 00:22:03penelope garcia:
"Anonim szexuális zaklató a kis drága...."
Szelektív a hallásod!
Azzal kezdte, hogy BEMUTATKOZIK - mert az fontos!
Egyszóval NEM anonim zaklató!
2011.03.19 09:32:12Caprica99
2011.03.19 00:47:54MicRoby:
Naná, hogy nem mondták el!
Szentfazék lópofa Giguska szerint neki semmi titka, mert ő semmi olyasmit nem csinált!
Nem értem!
Ezek annyira húgyagyúak, hogy még mindig azt képzelik, hogy nem derültek már ki a kis titkaik?
2011.03.19 09:34:45saphena
"Alekosz egyebek mellett arról számolt be, hogy gyakran ismerkedik telefonon, úgy, hogy találomra hív fel nőket, és ha szimpatikus a hangjuk, akkor elmondja, hogy mire vágyik."
Huh b+ mint egy Gyilkos elmék alapsztori..
2011.03.19 09:42:41Nándusz
Ezt a témát is ki kell valahol szakszerűen tárgyalni.
2011.03.19 09:44:44rori brékör
Nekem alekoszról Roark jr jut az eszembe.
[link]
2011.03.19 09:49:51Celebkiller
A szerkesztők azt kérték, hogy olyan, eddig nem ismert dolgot "titkot" közöljenek, ami nem volt köztudott róluk.
Gyakorlott, médiával jól bánó profi celebek ilyenkor tízesével kapnak elő igaz (és sosem volt) történeteket, amelyek őket jó színben tüntetik fel és együttérzést keltenek. Jobb esetben humorosak (apró béna balasetek stb).
Soha senki nem kötelezhető, hogy önmaga ellen lealázó, megsemmisítő dolgokat meséljen.
NEM IS EZT KÉRTÉK.
Az a sok barom villalakót minősíti, hogy ki mit mesélt magáról.
Rossz az aki rosszra gondol.
Az hogy, hogyan értették elárulja az észjárásukat.
A komment írókét is a pornós és egyéb fröcsögés.
Csak így könnyebb nekem is név nélkül.
Attól persze amit leírok még én vagyok csak nem mások köpnek le, hanem magam kéne szembeköpjem.
Attól még hogy bármelyik villalakó szabados nemi életet élt, nem biztos, hogy álszentség, ha úgy dönt nem szexel a TV nyilvánossága előtt. Még a Rákóczi téri szinesbőrű prosti is eldöntheti, hogy melyik fuvart vállalja és melyiket nem.
Alekosz esetében elgondolkodtató a férfiasságára és vonzerejére nézve a szomorú tény.
Nézz magadba, ha már egy kurva is fejfájásra hivatkozik a társaságodban :)
2011.03.19 09:53:21comment123
"Dudál a kaka, jön a fing" - ezen azóta sírok a röhögéstől...:)
2011.03.19 10:34:49kitiltott Sandy
Én ilyenekkel nem "dicsekednék", mint életem nagy titka. De valóban mindegyik csak ezt tudta "elárulni" magáról, hogy összesz.rta-hugyozta magát gyerekkorában? Jesszus...
2011.03.19 10:39:18CSÉ
.syl., azért remélem jót alszol éjjelente, mert átjár a jól végzett, hasznos munka felett érzett öröm.
2011.03.19 10:51:36LAVÓRVAGÁNY
És csodálkozik még valaki, hogy ennyire alacsony az ingerküszöbe?
[link]
2011.03.19 10:51:52Yooha
Alekosz "csajozási szokása" rendkívül szimpatikus. A nők is biztos mindig örülnek, ha egy idegen felhívja őket, és elmondja hogy szeretné meg* őket.
2011.03.19 11:04:00Robert Noel Danahi
CSÉ
:DDDDDDDDDDDDDDD
ott a pont, minimális képzettségű emberek próbálkoznak betűket egymás mellé helyezni, annak tudatában, hogy ők most már újságírók.
Elég szomorú, hogy szakképzett, tanult, hivatások szerint is újságírók szégyenkeznek az ilyen kezdeti stádiumban lévő írnokok miatt.
2011.03.19 11:25:38gnme
Értékes ember. Hat méterre volt az iskola, de odáig se jutott el, mert beszart. :-DDDD
Alja.
2011.03.19 12:43:22tekilaszánrájsz
Azért kíváncsi lennék, ha kijönnek, mit szólnak egymás valóban cikis titkaihoz. Vajon tudják hogy mindenki tud már róluk mindent? Bár amilyen segg hülye ez a Jerzy...
2011.03.19 13:48:27bög
zseniálisak a kommentek:D
2011.03.19 13:59:12bojlergyulabá
miért lett lecserélve a cím? a "nadrágjába ürített" túl színvonalas volt?
2011.03.19 14:23:28V.
Véletlenül nem "fangásnak" hívják mikor egy kis "pörküt szaft" is kiséri a fingást?
2011.03.19 14:57:12Ember maradok
szánalomkupac. büdös kis köcsög!
éva leköpte én meg a lábam törölném bele, de előbb szarba lépnék.
2011.03.19 16:25:39helyszíni zsemle
Azt fájlalom nagyon, hogy nincsen tájékoztatás arról, ki milyen formájút-szagút-állagút szarik a villában.
Közkívánatra! Minden nap kérünk fényképes beszámolót!
2011.03.19 17:38:00MVP#6
HÉÉ.... kicenzúráztak ! Pedig csak az igazságot írtam,, hogy a romák azért büdösek, mert belexarnak a nadrágjukba !
És ha ezt is cenzúrázza a kedves velvetes, akkor vegye figyelembe, hogy ezzel kirekeszti azt a gondolkodásnormát, miszerint a romák nem xarhatnak a nadrágjukba.
PEACE
2011.03.19 17:43:14flippant
aztakurvamindenit
2011.03.19 19:54:04Zuzimama
1.03.19 14:23:28V.
A pörkűt caft kicsit szögedies hangzású, odavalósi vagy? A párom is pörkűtnek mondja a pörköltet. :D
Amúgy nem tudom miért pörög az agyam ezen a beszarásos/fingásos témán (egy jó pszichomókus biztosan kielemezné) de a fangásról az jutott eszembe, hogy mi lenne a neve a tangás fingásnak?
2011.03.19 20:01:37Kiskræpæk
2011.03.19 19:54:04Zuzimama
szangik
[link]
2011.03.19 22:14:43kitiltott Sandy
meddig szarakodunk ezen a témán vajon? :D
2011.03.19 23:07:51Kiskræpæk
Sandy, 5.000-ig, hmm ?
mi,ha ? :)
2011.03.22 12:26:31Maffer
Biztos minden nap beszart, ezért maradt ilyen hülye.