Anya és fia

A fiatal énekes édesanyja, Pattie Mallette egy televíziós interjúban elárulta, hogy ötéves korától tízéves koráig szexuálisan zaklatták, ám ezt akkor senkinek nem árulta el. Mivel nem tudta feldolgozni a vele történteket, tinédzserként alkoholba fojtotta bánatát, és kábítószerezett is. Állítása szerint nem volt egyetlen tiszta pillanata sem. Tizenöt éves volt, amikor elszökött otthonról, és összeköltözött egy csapat férfival. „Bűnös életet éltem, folyton drogoztam, ittam, buliztam, sőt, loptam is, iskolába persze nem jártam. Depressziós voltam és dühös” – nyilatkozta az asszony, aki végül úgy döntött, hogy az öngyilkosság az egyetlen megoldás. A nem túlzottan megbízható National Enquirer szerint Pattie Mallette egy autó elé akarta vetni magát, ám a sofőr még időben reagált, és kikerülte őt. Történt mindez egy évvel azelőtt, hogy teherbe esett volna.